cafeteria
Elméletileg a munkaadó is fizetheti a lakáshitel egy részét, gyakorlatilag viszont az új cafeteria meglehetősen bonyolult.
2015. 01. 19. 14:25
Nem csak az internetadó bevezetése marad el, de a cafeteria sem kap további extra terheket: marad a jelenlegi 35,7 százalék.
2014. 11. 17. 15:17
Átdolgozták a tervezetben szereplő cafeteriaadó-emelést. Rogán Antal ígérete szerint két sáv lesz. Így aztán új kormányzati hátszéllel hódíthat a pihenőkártya.
2014. 11. 14. 12:53
Elégedettebbek munkáltatójukkal azok az alkalmazottak, akiknek van SZÉP-kártyájuk – derült ki egy kutatásból.
2014. 11. 12. 12:42
Az állami többletbevételeket megint a munkavállalók rovására teremtik meg, ezért élőláncot alkotnak november 17-én – közölték.
2014. 11. 11. 18:22
A kormány húzza-halasztja, hogy tárgyaljon a legkisebb bérről. A szakszervezetek a létminimumhoz zárkóztatnák fel több év alatt a minimálbért. A munkáltatók a bizonytalanság miatt évekre nem köteleznék el magukat. A kormány 3,4 százalékot mondott a bérnövekedésre.
2014. 11. 05. 13:25
Bár korábban még a cafetéria-rendszer jövő évi szűkítéséről beszéltek, ma Rogán Antal azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a Fidesz-KDNP javaslata szerint a juttatások adóterhei 200 ezer forintig ne változzanak.
2014. 11. 04. 16:08
Levelet írt a nemzetgazdasági miniszternek a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet.
2014. 11. 04. 07:14
Lázár szerint ha megvádolnak valakit, illik bizonyítékot is felmutatni. A cafeteria megvágása és a CÖF is téma a parlament hétfői ülésén.
2014. 11. 03. 18:08
Sok munkáltató a jelentős adóteher mellett inkább leállított bizonyos juttatásokat.
2014. 10. 31. 09:40
Egy friss felmérés szerint a cafeteria adójának emelését a vállalkozások egyszerűen rátolják majd dolgozókra. Vagyis ha az adótörvényben rögzített terv marad, az alkalmazottaknak kevesebb juttatással kell jövőre beérniük.
2014. 10. 27. 10:23
Az Együtt-PM szerint a napokban bejelentett adócsomag lényegében sehol sem tartalmaz adócsökkentést 2015-re.
2014. 10. 24. 13:17
Az Orbán-kormány ismét azoktól akar pénzt beszedni, akik a legjobban rászorulnak a néhány tízezer forintos munkáltatói juttatásra.
2014. 10. 22. 13:59
A leggyorsabb munkáltatók már utalták is az első összegeket az igénylő kollégáknak, de a többség csak 2015-re tervezi, hogy elindítsa az új juttatási formát.
2014. 10. 09. 09:59
A rendőrség Szekszárdon fogta el a csalót – értesült a Blikk.
2014. 09. 09. 07:32
Újból csökkent a cafeteriában gondolkodók aránya: a vállalkozások kevesebb mint fele tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani a dolgozóknak.
2014. 09. 01. 13:57
Ha rajtunk múlna, hogy milyen juttatásokat részesítsen a jelenleginél nagyobb kedvezményben az adórendszer, akkor legtöbben ezt szeretnénk.
2014. 08. 29. 12:21
Vége az utalványtőzsdézésnek. Elejét akarják venni, hogy a munkáltatók béremelés helyett adják, a dolgozók pedig csereberéljék a megkapott adómentes bónokat.
2014. 07. 24. 13:36
A cégek többsége kivár a lakáscélú hiteltámogatás bevezetésével. Többnyire a többletfeladatok riasztják el a munkáltatókat.
2014. 07. 08. 11:37