Pénzügy

Adóelőnyt kap a SZÉP-kártya

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2014. 11. 14. 12:53

Átdolgozták a tervezetben szereplő cafeteriaadó-emelést. Rogán Antal ígérete szerint két sáv lesz. Így aztán új kormányzati hátszéllel hódíthat a pihenőkártya.

Korábban a témában:

A kormány részben visszavonulót fújt a nagy port kavaró cafeteriaadó-emeléssel kapcsolatban, és ez érdekes helyzetet fog teremteni. Egy biztos, a Széchenyi Pihenőkártya csak nyerhet azzal a verzióval, amely a parlament honlapjára csütörtökön késő délután felkerült összegző módosító javaslatban áll. Amit nagy valószínűséggel a végszavazáson is támogatnak majd, hiszen a törvényalkotási bizottság nyújtotta be.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Citi Hitelteszt (citibank, )

SZÉP-kártya

Kétsávos cafeteria

Abban nincs változás az eredeti tervhez képest, hogy a jelenleg érvényes évi 500 ezer forint helyett jövőre csak 450 ezer forintig lenne kedvezményes adózású a béren kívüli juttatás.

Viszont mégsem az egész, eddig 35,7 százalékkal adózó juttatásra terjesztenék ki az 51,17 százalékra felemelt adót, hanem csak részben teljesül az adóemelés.

200 ezer forint alatt marad a 35,7 százalékos adóteher, fölötte lesz csak 51,17 százalék (összesen 450 ezer forintig, illetve az egyes elemeknél eddig is rögzített maximumösszegekig). Kivétel is van, a Széchenyi pihenőkártya, amelynek 200 és 450 ezer forint között is 35,7 százalék marad az adóterhe.

Abban is változás van a tervezethez képest, hogy efölött végül nem emelkedik 65,79 százalékra a közteher, hanem marad 51,17 százalék.

cafeteria2015 (cafeteria2015) 

Forrás: Cafeteriatrend.hu

 Mit is jelent mindez?

Azt jelenti, hogy a SZÉP-kártyán kívül az összes többi eddig kedvezményesen adózó béren kívüli juttatást beszűkítik az évi 200 ezer forintos sávba. Aki ennél többet szeretne adni (kapni), annak pedig 51,17 százalékra emelkedne az adója.

Vagyis ha a munkáltató nem adja (a munkavállaló nem kéri) a pihenőkártyát, akkor az eddigi évi 500 ezer forint helyett 200 ezer forintra csökken a kedvezményes adózású cafeteria keret.

cafeteria 2015 (cafeteria 2015, ) 

Forrás:Cafeteriatrend.hu

Ennyivel kevesebb cafeteriát kaphat jövőre

Fata László cafeteria szakértő egy átlagos példán keresztül mutatta be, mit jelent ez konkrétan a dolgozónak. Ha valaki bruttó 300 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kapott idén a munkáltatójától, akkor 2014-ben a közterhek levonása után 221 076 forintot tudott elkölteni.

A jelenlegi tervek szerint ilyen juttatásokból – ha nem választ a munkavállaló SZÉP-kártya juttatást – 2015-ben 218 919 forint költhető el. Ez 2157 forinttal ( ~1 százalékkal) lenne kevesebb az idei nettó összegnél.

Ha azonban jövőre szerepel az éves választásban legalább 22 ezer forint értékű SZÉP-kártya, akkor már az egész 2014-es nettó érték lenne realizálható 2015-ben is.

Adómentes lakáshitel-támogatást igénybe véve akár növekedhet is a dolgozóknak adott nettó juttatás értéke – tette hozzá.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.