bűncselekmény

Az utóbbi években jelentősen megnőtt a kábeltolvajok okozta anyagi kár összege. A BKV Zrt. – amellett, hogy lehetőségeihez mérten mindent megtesz a vezetékek védelmében és a lopások visszaszorítása érdekében – együttműködést ajánlott fel a rendvédelmi szerveknek – tudatta közleményében a közlekedési társaság. A kábel- és felsővezetékrendszer megrongálásával és eltulajdonításával az idén már 50 millió forint [...]
2010. 04. 12. 21:49
Ráfogta fegyverét az őt igazoltató rendőrre egy rabló szerdán a budafoki Zöldike utcában; a rendőr tüzelt, ennek következtében a rablót súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba – közölte Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A korábbi információk még arról szóltak, hogy a rabló rálőtt a rendőrre, de ezeket módosította a rendőrség. Sagyibó Melinda elmondta: egy [...]
2010. 04. 07. 20:08
Kiss Ernőt a XII. kerületben, az utcán találták meg vérző fejjel csütörtökön hajnalban. A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A nyugalmazott tábornok állapota életveszélyes, mesterségesen altatják a Honvéd Kórház intenzív osztályán – értesült a HavariaPress. Kiss Ernő ittas vezetés miatti büntetőpere a múlt héten, pénteken kezdődött a Fővárosi Bíróságon. A megvádolt tábornok a tárgyalás kezdetén [...]
2010. 03. 25. 19:26
A pillangókés csütörtök este, azt követően került elő, hogy két, 16 év körüli fiú – akiket korábban már figyelmeztetett hangoskodásuk miatt a buszvezető -, a sofőr kérése ellenére sem akart leszállni a helyi járatú autóbusz végállomásán – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az egyik fiú a vezetőfülkéhez ment és rángatni kezdte a sofőr [...]
2010. 03. 12. 17:17
Végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság Peitler Miklóst és bűntársát, egy ügyvédet. Az ítélet megállapításai szerint a vádlottak a Colonia Biztosító bélyegzőjével visszaélve mintegy 2 milliárd forintos kárt okoztak. Az első fokú ítéletben az ügyvéd 200 ezer forintos pénzmellékbüntetéssel, Peitler Miklós pedig 5 milliós vagyonelkobzással is sújtották.
1998. 05. 20. 00:00
Olvasói sztorik