Belföld

BM: a hatékonyabb felderítés miatt több a bűncselekmény

A tárca szerint a rendőrség jóval eredményesebben tud fellépni az elkövetőkkel szemben, ezért emelkedtek a statisztikák.

A felderítés hatékonyabbá válása miatt emelkedtek a bűncselekmények statisztikai mutatói – közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel, a tárca szerint Pintér Sándor miniszter e várható tendenciát már a beiktatása előtt, parlamenti bizottsági meghallgatásain jelezte.

A belügyminiszter Harangozó Tamás szocialista képviselő írásbeli kérdésére a parlament honlapján válaszolva hétfőn azt írta, hogy a regisztrált bűncselekmények száma az év első felében csaknem 208 ezer volt, míg egy évvel korábban 700-zal kevesebb.

A regisztrált vagyon elleni bűncselekmények száma több mint 10 ezerrel, 120 ezer alá csökkent. Ugyanebben az időszakban a regisztrált, személy elleni erőszakos bűncselekmények száma kevesebb mint 18 ezerről 19 ezer 670-re emelkedett.

A tárca a szerdai közleményében rámutat: “az elkövetett bűncselekmények számai azt a tavaly megkezdett munkát tükrözik, amelynek eredményeképpen mára jóval hatékonyabban és eredményesebben tud fellépni a rendőrség, mint a kormányváltás előtt”. Az adatok alapján a rendőrséghez sokkal több feljelentés érkezett az elmúlt évben. A minisztérium úgy véli, az emberek bíznak abban, hogy az ellenük elkövetett bűncselekményeket felderítik és annak következményei is lesznek.

2010 óta számba kell venni az adott esethez kapcsolódó járulékos bűntetteket is, amelyek esetében újabb és újabb eljárásokat szükséges indítani. Ezek az alaposabb és körültekintőbb felderítést szolgáló lépések a statisztikákban is megjelennek. Az elmúlt évben jelentősen javult a felderítési mutató, sokkal több elkövetett bűncselekmény ügyében indult nyomozás. Idén eddig 2142 új rendőr kezdte meg szolgálatát – áll a közleményben.

“A jogszabályi szigorítások következtében jóval nagyobb számban kerülnek rendőrségi eljárás alá olyan bűnelkövetők, akik a korábbi liberális szabályozás értelmében nem minősültek annak, mivel elkövetett lopásuk értéke nem érte el a 20 ezer forintot” – írták.

A tárca felhívta a figyelmet arra is, hogy “a szigorúbb eljárások következtében mára több mint ezer emberrel többen vannak a hazai börtönökben”. Elhelyezésük érdekében két börtönt újranyitottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik