Belföld

A három rabló együtt 28 évet kapott

Egy 86 éves asszonyt ütlegelt a pénzéért. 12 év fegyházat kapott.

Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön Beri Károlyt, aki társával még 2009-ben, Tatabányán símaszkban, fegyverrel behatolt egy 86 éves asszony lakásába, és hárommillió forintot rabolt el tőle – tájékoztatta a szervezet sajtószóvivője az MTI-t.

Az elkövető társát, Nagy Károlyt 10 év fegyházbüntetésre ítélték, a másik férfinak a bűncselekményben részt vevő lánytestvére, Beri Borbála pedig hat év fegyházbüntetést kapott, ezzel az ítélőtábla helybenhagyta az első fokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ítéletét.
A két férfi 2009 májusában símaszkban becsöngetett egy 86 éves asszonyhoz, és pisztolyt fogtak rá. Az idős asszony az ijedtségtől az előszobában összeesett, ekkor az elkövetők ütlegelni kezdték őt, és lehúzták a gyűrűket az ujjairól. Később a nő elárulta a lakásban lévő pénz rejtekhelyét, ahonnan a rablók hárommillió forintot vittek el.
Korábban a 29 éves Beri Borbála megismerkedett az asszonnyal, és úgy vélte, hogy az nagyobb összegű pénzt tart otthon, ezért megszervezte, hogy testvére és ismerőse rabolja ki az idős nőt. A bűncselekmény elkövetésekor ő is az asszony lakásában tartózkodott, és magát is áldozatnak állította be, azt állítva, hogy a rablók megkötözték. Később pedig azt mondta a sértettnek, hogy ne forduljon a rendőrséghez, mert a rablók visszamennek hozzá és megölik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik