Tech

A Facebook miatt gyújtogatott

A nyomozás jelen állása szerint a 30 éves nőnél az tette be kaput, hogy egykori barátnője törölte őt az ismerősei közül.

Jim és Nikki Rasmussen október 27-én éjjel egykor egy pukkanó, majd egy robbanó hangra ébredt – egyből tudták, hogy valami baj van. Az Iowa állambeli Des Moines városában található otthonuk garázsában keletkező tűz a hamar kiérkező tűzoltóknak hála “csak” a kocsiban és a tárolóban tartott egyéb ingóságokban tett kárt.

Mikor az esettel kapcsolatban a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet, rutinszerűen kérdeztek rá arra, hogy tudnak-e olyanról, aki bántódásukat kívánhatja – a házaspárnak egyetlen személy jutott eszébe: Jennifer Christine Harris.

Nikki Rasmussen elmondása szerint kapcsolatuk azután kezdett elhidegülni, mikor Jen arra kérte, hogy hozzon létre a Facebookon egy bulira meghívó eseményt. Nikki meg is tette, azonban ahogy közeledett a tervezett party időpontja, egyre többen kezdték el lemondani.

Szó szót követett, SMS pedig SMS-t és a nyomozás jelen állása szerint Jennifer Harrist jogosan tartóztatták le gyújtogatásért. A 30 éves nő ugyanis Nikki Rasmussent okolta, és azzal pedig már végképp nem tudott mit kezdeni, hogy meg merte szakítani facebookos kapcsolatukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik