Belföld

Több mint kétmilliárd forint kár érte a HM-et Hende szerint

Az átvilágítás során eddig 45 feljelentés született, zömében hűtlen kezelés, okirat-hamisítás és csalás miatt.

Az eddig feltárt bűncselekményekkel több mint kétmilliárd forintnyi kárt okoztak a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) – mondta Hende Csaba, a tárca vezetője kedden. A miniszter szerint eddig 45 feljelentés született a HM-nél tartott átvilágítás nyomán, zömében hűtlen kezelés, okirat-hamisítás és csalás miatt.

Az átvilágítás során 15 ezer oldalnyi iratanyag született; az intézkedés célja a korrupció és az ahhoz vezető helyzetek, valamint a pazarló működési mechanizmusok megszüntetése. Utóbbira egyetlen példát említett: az áramon 800 millió forintot sikerült spórolni azzal, hogy újra nagyfogyasztóként szerepelnek a piacon.

A HM-ben az elmúlt években, például az üzemeltetés területén, gyakorlattá vált a kiszervezés, “az alvállalkozók a saját nevükre íratták a közüzemi órákat”. Ez nem bűncselekmény, hanem sima hülyeség – fogalmazott Hende Csaba.

Szólt arról is, hogy az intézkedésekkel nem “megbélyegezni” akarták az előző vezetés beosztottjait; annak szerettek volna utánamenni, hová tűnik el az a “töménytelen pénz”, amit az adófizetők “a honvédségre szánnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik