bíróság
Terhelő bizonyítékkal érkezett az első tárgyalásra.
2014. 12. 11. 05:30
A Fővárosi Törvényszék szeptemberben megállapította a Szabad Demokraták Szövetségének megszűnését.
2014. 11. 27. 20:20
A 39 éves matektanár egy 12 éves diákja megerőszakolása miatt került bíróság elé, és harminc évig tartó börtönbüntetés elé nézett.
2014. 11. 21. 10:41
A sofőrt letartóztatták, fogdába zárták és bíróság elé állították a kézlevágás miatt.
2014. 11. 10. 11:43
Szél Bernadett LMP-s képviselő kérte a bővítés iratanyagát, ami A/4-es papírra másolva mintegy 60 centiméter vastag lett volna.
2014. 10. 27. 19:03
Hűtlen kezelésért vették elő a Somogy Megyei Bíróság volt vezetőjét.
2014. 10. 24. 17:08
Csak ruhákat vásárolgat és a szappanoperákat néz, mióta megházasodott, és még a gyerekét is elhanyagolja - állította az apa a bírósághoz benyújtott keresetében.
2014. 10. 11. 18:54
A háromgyerekes családapa őrült őrjöngésbe kezdett, miután letartóztatták egy egyszerű lopásért.
2014. 10. 10. 10:10
Krejniker Miklós húsz év után hagyja ott a testületet. Garázdaság vétsége miatt indult ellene büntetőügy, de azt mondja, nem ez az indok.
2014. 10. 08. 06:55
Elkezdték bontani a volt BM Központi Kórház szárnyait Budapesten, a Városligeti fasorban.
2014. 10. 02. 10:37
A tévés személyiség Puzsér Róbertet perelte be, de nem jelent meg a mai tárgyaláson. A kritikus szerint abszurdak a vádak és meg fogja nyerni a pert.
2014. 09. 11. 15:37
Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden a magyar kormány fellebbezését az egyházügyi törvényt elmarasztaló ítélete ellen.
2014. 09. 09. 20:10
A 35 éves üzletember majdnem 150 millió forintnyi összeget adott áldozata családjának, így nem kellett rácsok mögé vonulnia.
2014. 08. 17. 14:10
Minden jel arra mutat, hogy az amerikai és a dél-koreai nagyvállalat között kezd megenyhülni a viszony.
2014. 08. 06. 08:30
Csak a törvény erejével voltak képesek elérni, hogy gyermekük végre a saját lábára álljon.
2014. 07. 31. 13:39
Legalábbis ezt állítja a trombózisban elhunyt Bakai Gusztáv családja, akik bíróságon küzdenek tovább igazukért.
2014. 07. 30. 09:10
Kártérítést követel a korábban bűnszövetségben elkövetett csalással vádolt, hat hónapig előzetes letartóztatásban tartott vásárhelyi vállalkozó.
2014. 07. 29. 10:47
Feltéve, ha súlyos fájdalmakkal járó krónikus betegségben szenvednek, és csak a kannabisz képes enyhíteni kínjukat.
2014. 07. 22. 15:20
A barátnőjének küldte el az erektált nemi szervéről készült felvételeket – egy életre szexuális bűnözőnek bélyegezhetik.
2014. 07. 21. 12:59
Határozatlan ideig felfüggesztik a végrehajtásokat azokban az ügyekben, amelyekre kiterjed a devizahiteles törvény.
2014. 07. 20. 07:00