Mobil

Bíróság tiltotta le napokra a WhatsAppot

A WhatsApp szervezett bűnözés és drogkereskedelem miatt kellett, hogy egy kényszerű, de rövid pihenőre vonuljon.

Van úgy, hogy a digitális szolgáltatásokat nem csak idehaza akarják hatóságilag blokkolni (igen, az Uberre gondolunk), hanem másutt is, bár azt hozzá kell tenni, hogy míg idehaza inkább a 21. századi technológiáktól való babonás félelem irányít, külföldön a tényleges jogi szabályozás dominál. Ennek köszönhette a WhatsApp is, hogy egy időre be kellett csuknia a boltot Brazíliában.

A bíróság április 26-án kelt döntése értelmében a szolgáltatást szüneteltetni kell, ami azt jelenteti, hogy az ottaniak hétfőn délután kettőtől kezdődően azt tapasztalták, hogy a WhatsApp nem működik. A tiltás 72 órás időtartamra vonatkozott, illetve mellé még 142 000 dolláros (38 millió forint) büntetés megfizetésére is kötelezte a bíróság a céget, ám végük előbbiből nem egészen 24 órás blokk lett csak, mert egy másik bíró ennyi idő után vonta vissza az ítéletet.

whatsapp_2

Habár a részletek nem ismertek, a New York Times értesülései szerint szervezett bűnözés és drogkereskedelem miatt kellett a WhatsAppnak jegelni a boltot, de azt, hogy kikről van szó az ügyben nem tudni, csupán annyi biztos, hogy a bíróság adatokat kért a cégtől, aminek kiszolgáltatását az megtagadta, illetve az is lehet, hogy nem tudja megtenni, a titkosítás miatt. Ugyanakkor a maga részéről a WhatsApp azt állítja, minden lehetséges eszközzel segíti a brazil bíróság munkáját, tehát elképzelhető, hogy valóban nem áll módjában a kért adatokat kiszolgáltatni.

A döntés, hogy a bíróság betiltja a szolgáltatást, mert az nem ad adatokat, nem nevezhető túlzottan örvendetesnek, de arrafelé ez nem szokatlan, hiszen tavaly hasonló történt, amikor a WhatsApp 48 órás büntit kapott, ám végül mindössze néhány órás kimaradás történt, és minden visszaállt a normál kerékvágásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik