beköltözve hajdú péterhez
Novák Katalinról, Balog Zoltánról és a Fidesz-bukás esetére elkészített forgatókönyvről is szó esik.
A döntést végül a nő hozta meg, a többi pedig már történelem.
Mai napig nem érti, hogyan lehetett pozitív a drogtesztje annak idején.
Mindent sikerült megbeszélniük egymással, beleértve a megcsalásokat is.
Közös képet is készítettek a Playboy alapítójával.
Az énekes azt mondja, az a nyolcvan év, amit a Földön tölthet, semmi ahhoz képest, hogy odafent örök élete lesz.
Az énekes azt mondja, bitangokkal nőtt fel.
Előkerült egy régi fotó is kettejükről.
A színházat választotta az énekléssel szemben.
Erre a következtetésre jutott.
Bár még sosem élt együtt senkivel, most úgy érzi, nyitott arra, hogy ne álljon ellen egy új kapcsolatnak.
A műsorvezető „komoly elő-szilveszteri bulit” ígér.
A műsorvezető szerint van olyan ital, amitől szerethetőre issza magát, de olyan is, amitől kevésbé.
A szülők kezdetben úgy hitték, a lányuk nem sokáig lesz együtt a médiaszemélyiséggel.
Hangsúlyozta viszont, hogy ő sosem volt hűtlen egyik párjához sem.
Írt egy rendszerkritikus dalt, ahol nem voltak félelmei.
Azt mondja, belehalna, ha megtudná, hogy a felesége hűtlen volt hozzá.