Élet-Stílus

Majka: A nagy baloldaliaknak az elmúlt 12 évben tervük sem volt, mit kéne csinálni ezzel az országgal

Marjai János
Marjai János
Írt egy rendszerkritikus dalt, ahol nem voltak félelmei.

Debütált a Beköltözve Hajdú Péterhez első része a YouTube-on, aminek Majka volt az első vendége. A rapper és Hajdú beszélgetése alatt előjött a politika témája is, ami kapcsán a műsorvezető azt mondta, ő nem érzi, hogy diktatúra lenne Magyarországon, szerinte a média is szabad ebben az értelemben.

Nincs az, hogy téged Erdős Péter ki tud téged tiltani a popszakmából, a médiából

– mondta Hajdú, mire Majka úgy reflektált, neki van egy sarkalatos véleménye erről, de „nem egészséges megosztania”.

Vannak olyan dolgok a magyar médiában szerintem, amik kérdőjelesek, és azt mindenféleképpen orvosolni kéne. Például engem zavar az, hogy az egyszerű embereket, a billegő embereket, milyen hírekkel és történetekkel próbálják befolyásolni. Nem egyenes a közlési mód. Ez egy picit progresszív Magyarországon ebből a szempontból, mert nem tudom, hova vezet. Ez hosszútávon olyan országot eredményezhet, ahol kényelmetlen lehet az élet.

Szóba került Majka és Molnár Tamás rendszerkritikus dala, az Azt beszélik a városban. Hajdú szerint, ha diktatúra volna, Majka már repült volna a TV2-től. A dalt nem kellett cenzúrázni, de Majkát azért megkérdezték az ismeretségi köréből, hogy nem fél-e a következményektől. A fejében neki is megfordult, hogy ha majd nem tetszik egy-két embernek a dal, abból lehet probléma.

Hajdú azt mondja, hogy ő látja, hogyan működik a politika: mindenhol vannak oligarchák, ő gusztustalannak is tartja az egész politikát, „nincs különbség a két oldal közt”.

Nem az oligarchákkal van baj. Nekem azzal nincs bajom, a világ így működik, hogy ha én vagyok hatalmon, azt generálom, azt építem, ami az én jelenlétemet erősíti. Plusz, kell hozzá egy szakértelem, de az, hogy vannak olyan fiatal feltörekvő huszonéves suhancok, akik milliárdokkal a zsebben jaszkariznak, meg viselkednek úgy, ahogy viselkednek, paroliznak, 500 milliós órával a kezén. (…) Létezik a másik oldal, ezek a nagy baloldaliak, akiknek az elmúlt 12 évben nemhogy B, de még A-tervük sem volt, mit kéne csinálni ezzel az országgal, és ugyanezt csinálták előtte. Ugyanúgy csináltak egy csomó disznóságot, és most ők ugatnak ezekről, hogy mit csinálnak. Ez a gusztustalan dolog

ecsetelte Majka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik