Május elsejétől december végéig tartó közlekedésbiztonsági akciósorozatba kezdett a rendőrség. A gyorshajtókat, az ittas vezetőket és a biztonsági övet mellőzőket igyekeznek kiszűrni a rendőrök – írja a Népszabadság.
Kalifornia önállóan akarja szabályozni az autók károsanyag-kibocsátását. Arnold Schwarzenegger kormányzó azzal fenyeget, hogy pert indít a szövetségi Környezetvédelmi Hivatal (EPA) ellen, ha ezt nem teszi lehetővé.
Az Európai Bizottság számításai szerint a 2001 és 2010 közötti időszakban felére, évi 25 ezerre csökkenjen a halálos áldozatok száma az európai közutakon.
A jelek szerint okosan tette a román kormány, hogy az általa megszerzett, korábban csődbement Daewoo autógyártó vállalkozás 95 százalékát kínálta fel, a korábbi 72,4 százalék helyett megvételre.
Lassan konkretizálódik a Peugeot-Citroën (PSA) francia járműipari óriás létszámcsökkentési terve: friss szakszervezeti közlés szerint 4800 hely megszűnése biztosnak látszik, csak franciaországi munkahelyeknél.
Új megoldást keres a közúti szabálytalanságok és a balesetek visszaszorítására az ORFK, május 1-jétől december 31-ig minden megyében napi minimum 4 órában koncentrált ellenőrzést terveznek – mondta a rendőri szervezet főosztályvezetője.
Bankkártyás fizetésen alapuló szolgáltatás segítségével egy- és négynapos, valamint heti és havi matrica is beszerezhető mostantól. A tranzakció ráadásul kényelmi díj mentes.
Megváltozik a gépjárművek és pótkocsik időszakos műszaki vizsgálatának rendje május 1-jén. Amelyik autó még nem esett át eredetiségvizsgálaton, az után 7200 forintot kell majd fizetni, és a vizsga ideje is megnövekszik - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kedden az MTI-vel.
Romániában komoly autóipari beruházások valósulhatnak meg a következő két-három évben, de ha az ország nem használja ki a lehetőségeket, akkor a nemzetközi vállalatok keletebbre mennek, mondta az európai autógyártók szövetségének (ACEA) főtitkára.
Egyelőre számos, egymásnak részben ellentmondó információ szerint a jövő hónap elejétől megszűnik a 98-as oktánszámú benzin árusítása a töltőállomásoknál. Az már biztos, a Mol-kutaknál nem lesz 98-as.
Május 1-jétől új, hosszadalmasabb műszaki vizsga keretében ellenőrzik az autókat. Ezentúl a szakemberek a gépjárművek azonosító adatait is ellenőrzik - írta hétfői számában a Népszabadság.
Az Európai Unió tagállamaira és három másik országra – Svájcra, Norvégiára és Moldáviára – kiterjedő, egyhetes sebességellenőrző akciót a TISPOL, az unió közlekedésrendészeti szerveit összefogó szervezete szervezi.
A BMW érdekeltségi körébe tartozó Rolls-Royce egy "kisebb" modellel akar kirukkolni még az évtized vége előtt - közölte szombaton a sanghaji autóipari kiállításon a társaság elnöke. Ian Robertson elmondta: már dolgoznak az új autó kifejlesztésén, hamarosan elkészül a prototipus.
Évekkel ezelőtt leállították, most újra elővették az egyliteres autó tervét a Volkswagennél. Ferdinand Piëch szerint három-négy éven belül elkészülhet, megfizethető áron.
A tehergépjárművek, a buszok és a kamionok (D2-D3-D4-es kategória) vezetői szerdától kezdeményezhetnek úthasználati jogosultság vásárlást az interneten keresztül.