Elsőre furcsának tűnő megoldást választott a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő a Megyeri híd budai lehajtójánál. Többsávos körforgalom épült, ami itthon elég idegennek számít, s hosszabb távlatban derülhet ki, hogy beválik-e.
220 millió eurós beruházás után a Dacia Logan padlólemezét felhasználva új modellel bővül pár éven belül a Lada kínálata. A Renault 700 millió euróért megvásárolta az AutoVAZ orosz gyáróriás negyedét. Azóta sem ültek a babérjaikon a két vállalat vezetői, most úgy tűnik, kezd kifizetődni a Renault befektetése.
Újabb öt forinttal csökken a benzin és két forinttal a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon – értesült a holtankoljak.hu üzemanyagár-összehasonlító portál.
Nemzetközi újságírókból álló zsűri a 38 nevező közül kiválasztotta azt a hét modellt, amely eséllyel pályázik az 2009-es Év Autója díjra. Idén várhatóan nem lesz fölényes győzelem, hiszen igen komoly mezőny jutott a döntőbe.
Magyar kezdeményezésre kiszélesítenék a lehetőségét annak, hogy az egyes uniós tagállamokban elkövetett közlekedési kihágások büntetései más tagállamban is behajthatóak legyenek - közölte Draskovics Tibor.
Jól csengő régi márkanevek alatt próbálják bevezetni vadonatúj konstrukciójú járműveiket magyar motorkerékpárépítő manufaktúrák - írja a legfrissebb Figyelő.
Hamarosan a kormány elé kerülhet az a törvénymódosító javaslat, amely megtiltaná a biztosítóegyesületeknek, hogy felelősségbiztosításokat kössenek – írja a Népszabadság.
A bank- és hitelpiaci válsággal indokolják az elemzők, hogy az autóeladások az Egyesült Államokban szeptemberben több mint negyedükkel (27 százalékkal) maradtak el az egy évvel korábbitól.
A Fiesta a legmeghatározóbb Ford modell, amely a Model T óta piacra került. Ha akarjuk, az új Fiesta kényelmes és nagyautós, de választhatunk a jelenlegire emlékeztető fürge, fordulékony kivitelt is. A tesztet partnerünk a Vezess.hu végezte.
Egy nappal a hivatalos bemutató előtt megjelentek a neten a BMW X1 koncepcióautó képei. A járműé, amely a hamarosan sorozatgyártásban is megjelenő új BMW szabadidő-autó hírnöke.
Óbuda-Békásmegyer polgármestere üdvözölte a Megyeri híd keddi átadását, egyúttal azonban arra kérte a fővárost, hogy emelje vissza a Budapest Szerződésbe az aquincumi híd megépítését, és 2010-ig legalább a terveztetési munkákat kezdje meg.
A Fiat lett a szerb Zastava autógyár többségi tulajdonosa, miután hétfőn Belgrádban az olasz csoport és a szerb kormány képviselői aláírták az erről szóló megállapodást.
Egyszerre a normál változatokkal, a Párizsi Autószalonon bemutatkozik a Volkswagen Golf kultikus sportváltozata, a GTI. Az autó kissé erősebb, mint elődje.
Az új gépjárműveken kötelező lesz a nappali menetlámpa.
Az Európai Unióban a következő évtized elejétől kötelező lesz minden új gépjárművet felszerelni úgynevezett nappali menetlámpával (DRL).
Az új Renault Thalia dízelváltozatával akár megállás nélkül elautózhatnánk Párizsba, miután elvileg akár 1700 kilométeres távot is képes megtenni egyetlen tankkal.
Azonnal meg kell kezdeni a Pomázt és Budakalászt elkerülő út építésének előkészítését, Szigetmonostor pedig közúti híd helyett kerékpáros- és gyalogoshidat kap Szentendre felé - derül ki a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.
Átadták kedden az M6-os autópálya M0-s csomópontját az Érdi-tetővel összekötő 8,3 kilométeres szakaszát. A szakaszt délután kettőtől használhatják az autósok, személygépkocsival díjmentesen.