Az aszálykárok enyhítéséről, a társadalmi bűnmegelőzési stratégiáról, az elektronikus cégeljárásról, valamint a sporttörvény módosításáról is tárgyal mai ülésén a kormány.
Milos Forman rendezésében októberben kezdik forgatni Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének filmes adaptációját - írja az origo.hu. Az alkotás főszerepeit - két egykori barátot, akik 41 év után találkoznak újra - Sean Connery és Klaus Maria Brandauer alakítja majd, közös szerelmüket, Krisztinát pedig Winona Ryder kelti életre.
Az Európai Unió illetékes bizottsága jóváhagyta a SAPARD-program módosítására beadott magyar javaslatokat - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten. A miniszter kijelentette: ezzel kedvezőbb és könnyített feltételek mellett lehet igénybe venni a közösségi forrásokat a SAPARD-program keretében.
Két hónap óta először esett 1,13 dollár alá az euró. Frankfurtban kedd délben 1,1264 dollárt ért az európai közös pénz, majd a késő délutáni kereskedésben valamelyet erősödött és 1,1313 dollárral jegyezték. Londonban az európai közös pénz 1,1288 dolláron állt kedd délután. Az Európai Központi Bank (EKB) keddre 1,1326 dollárban adta meg
a referencia-árfolyamot, a hétfői 1,1360 dollár után.
A Matáv 50 takarékszövetkezet több mint 300 fiókjának adatátviteli összeköttetését biztosítja egy kedden megkötött szerződés alapján, amelynek összértéke 700 millió forint - tájékoztatta a társaság kedden közleményben az MTI-t. Az erről szóló megállapodást Vetési Iván, a Matáv igazgatóhelyettese és Dudics János, a Tak-Invest Kft. ügyvezető igazgatója írta alá kedden.
A Mezőgép Rt. új neve Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Rt., az erről szóló cégbírósági bejegyzést a társaság július 7-én kapta meg - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden. A névváltoztatásról a 2003. április 10-én tartott közgyűlés döntött. Az új névről szóló cégbírósági bejegyzés kelte 2003. június 26., amelyről a hivatalos értesítést 2003. július 7-én kapta meg a Linamar. Az orosházi Linamar Hungary (Mezőgép) fő tulajdonosa a kanadai
Az idén jóval kevesebben indultak a „Családbarát munkahely 2003" cím elnyeréséért, mint tavaly. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium szerint közülük hatan érdemeltek kitüntetést.
A biztosítókat váratlanul érte, hogy a kormány a jövőben ingyenes tanulóbaleset biztosítást tervez kötni a tanulókra, de örül minden olyan kezdeményezésnek, amely növekvő gondoskodási hajlandóságra utal - mondta az Econewsnak Filvig István, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke. Elmondta, hogy egyelőre, az első egyeztetésekig nem tudják, hogy a leendő biztosítás pontosan milyen körre terjedne ki, illetve hogy kiváltaná-e a jelenlegi álta
A román nemzeti légitársaság, a Tarom már az év első négy hónapjában elérte az egész évre tervezett 19 millió dolláros veszteséget - közölte keddi számában a Bursa című román gazdasági napilap. A társaság vezetői azonban a rossz évkezdés ellenére bizakodnak, mivel májusban és a júniusban az utasszám jelentősen emelkedett - tette hozzá a lap.
Oroszország külkereskedelmi többlete májusban 4,37 milliárd dollárra nőtt az április 4,14 milliárdról - közölte kedden az orosz jegybank. Az export a hónapban 10,125 milliárd dollárt, az import 5,760 milliárdot tett ki. Áprilisban 10,203 milliárd dollár volt a kivitel 6,060 milliárdos behozatal mellett, így a többlet 4,143 milliárd dollár volt.
Kedden fél négykor 262,00/30 forinton állt az euró jegyzése a bankközi devizapiacon, majdnem 1,00 forinttal gyengébben a hétfő délutáni 262,90/263,10 forintos árfolyamnál. A forint nap végi 7,14 százalékos pozíciója a 28 bázisponttal volt erősebb, mint hétfőn délután.
Az agrárgazdaságot sújtó válság kezelésére, az azonnali érdemi beavatkozáshoz első lépésben minimum százmilliárd forint támogatásra lenne szükség - állítja a Magyar Agrárkamara és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményében.
Az összesített forgalom tavaly 16,2 százalékkal 5,123 milliárd euróra nőtt - közölte kedden a német Oetker csoport, amely elsősorban az élelmiszeriparban jegyzi magát, de jelentős hajózási vállalkozása is van. Ez utóbbi 1,726 milliárd eurós forgalmat adott a csoportnak, bár 2001-hez képest bevétele 11,7 százalékkal visszaesett.
A kormány jövőre olyan gyermek és ifjúsági üdültetési rendszert dolgoz ki, amely minél több gyermeknek nyújt majd lehetőséget arra, hogy kedvezményesen nyaralhasson a Balaton-parton - közölte a tapolcai gyógyszálló avatásán kedden Medgyessy Péter. A miniszterelnök utalt arra is: a 47 pontos balatoni cselekvési terv végrehajtására jövőre már 1,5 milliárd forintot biztosít a kormány.
Az éves inflációs ráta nem változott a múlt hónapban Görögországban, 3,8 százalékos maradt, mint májusban - közölte kedden az ország statisztikai hivatala. Áprilisban még mérsékeltebb, 3,4 százalékos volt az éves szintre számított görög infláció. A múlt hónapot - az egy évvel korábbi árhelyzethez viszonyítva - elsősorban az élelmiszerek drágulása (+8,9 százalék) és a távközlési szolgáltatások olcsóbbodása (-5,2 százalék) jellemezte. Alig drágulta
Vincent Roussel, a Csemege-Match Kereskedelmi Rt. elnök-vezérigazgatója cége és a Profi Magyarország Rt. központi gyűlésén bejelentette, hogy 2004 végétől a Csemege-Match és a Profi a két áruházlánc összes boltját Match néven üzemelteti.
Tragikusan végződött a 29 éves iráni sziámi ikerpár szétválasztására tett orvosi kísérlet. A háromnaposra nyúlt operáció során vérveszteség miatt először az egyik, majd néhány órával később a másik lány is életét vesztette. Sziámi ikrek szétválasztására már itthon is volt példa.
Gyors ütemben terjed a gazdasági bűnözés, az elmúlt két év alatt 37 százalékra nőtt azon vállalati vezetők száma, akik szenvedő alanyaivá váltak egy vagy több komolyabb csalásnak – derül ki a PricewaterhouseCoopers által 2003-ban készített felmérésből.
A határon túli magyar gazdák támogatására együttműködési megállapodást írt alá Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) elnöke kedden Budapesten.
Az Országos Rendőrfőkapitányság a Balaton-part és a Velencei-tó közbiztonságának fenntartása, javitása érdekében ez évben is létrehozta és működteti a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságot, amely az érintett megyei rendőrfőkapitányságok, a készenléti rendőrök, a BRFK és az ORFK speciális szerveinek tevékenységét hangolja össze, és felelős a térség biztonságáért.
A Hírközlési Döntőbizottság határozata értelmében a jövőben a Westel-telefonokat 10 százalékkal olcsóbban lehet hívni a vezetékes készülékekről. A Pannon egyelőre elkerülte a hatósági díjszabást.
Kötetlen, személyes hangvételű megbeszélésen, a vállalat nemzetközi tevékenységét és magyarországi terveit vitatta meg Medgyessy Péter a Toyota Financial Services Corporation vezetőivel kedden.