Belföld

“Családbarát munkahely” díj – idén keveseknek volt fontos

Az idén jóval kevesebben indultak a „Családbarát munkahely 2003" cím elnyeréséért, mint tavaly. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium szerint közülük hatan érdemeltek kitüntetést.

Az Ericsson Magyarország Kft., a Savaria Nett-Pack Kft., a MAVIR Rt., a West Hungary Consulting Kft., a PSZÁF és a váci Alsóvárosi Óvoda vehette át tegnap a „Családbarát munkahely 2003″ díjat, melyet a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) immáron negyedszer osztott ki.

  A tavalyi nyertesek

A kisvállalkozások között 2002-ben a galgagyörki Allstyle Bt., a középvállalatok kategóriájában az alsópáhoki Kolping Családi Hotel nyert. A nagyvállalatok között az alsózsolcai Csavar és Húzottáru Rt. pályázata volt a legjobb. A költségvetési intézmények és alapítványok kategóriájában megosztva ítélték oda a díjat a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a XVIII. Kerületi önkormányzat bölcsődéjének.

A díj sikertörténete megtörni látszik: míg a kezdetekben dinamikusan nőtt a versenyben résztvevők száma, idén alig jelentkeztek többen, mint az első évben, amikor még csak csekély ismertsége volt a programnak.

Négy kategória, hat győztes

A program szerint azok a munkahelyek mondhatóak családbarátnak, amelyek a dolgozók igényeihez igazodó munkaidő-beosztást, illetve hatékony előmenetelt elősegítő képzési programokat biztosítanak, valamint a gyermekgondozási szabadságon lévőkkel való kapcsolattartásra kiemelt figyelmet fordítanak, és különböző gyermekintézményeket tartanak fent.

Ezek alapján a költségvetési szervek és alapítványok kategóriában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), valamint a váci Alsóvárosi Óvoda nyerte el a címet. A nagyvállalati kategóriában az Ericsson Magyarország Kft., valamint a Savaria Nett-Pack Rehabilitációs Célú Ipari és Kereskedelmi Kft. bizonyult a legjobbnak a pályázók közül. Középvállalati kategóriában a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt.- t, a kisvállalati kategóriában pedig a West Hungary Consulting Kft.-t találta a tárca a legcsaládbarátabb munkahelynek a pályázók közül.

A bíráló bizottság idén kiemelten figyelembe vette, hogy a pályázó vállalatok vagy szervek vezetése miként viszonyul a dolgozók személyes problémáihoz, a rendelkezésre álló munkaidő-keret segítségével miként oldhatók meg a családi feladatok.

Kölcsönös előnyök – most háttérbe szorulnak?

„Egy modern cégnek ma mindenképpen úgy kell gondolkodnia, hogy családbarát cégként tudjon működni” – mondta Lévai Katalin esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió egyik műsorában. Úgy látszik azonban, hogy bár a családbarátság a munkaadók számára is előnyöket rejt, a recesszió és a költséghatékonyság elfeledteti a vállalatokkal ezeket. Legalábbis erre lehet következtetni a pályázók számából.

 Különdíjat kaptak

A négy kategóriában kiosztott fődíjasok mellett idén sok különdíj is jutott a pályázóknak. Nyolcan érdemelték ki a bizottság külön kitüntetését, melyeket az idei év kiemelt szempontjainak történő megfelelésért, vagy a különleges helyzetben mutatott kiváló teljesítményért kaphattak meg a pályamunkát benyújtók. Így a költségvetési szervek, alapítványok kategóriában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Ózdi Kirendeltsége, valamint a Székesfehérvári Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ nyert el különdíjat. A középvállalati kategóriában a National Instruments Europe Kft. és a Peki Restaurant Kft. érdemelt ki különdíjat, míg a kisvállalati kategóriában a VAR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., illetve a Polgár-Társak 2000 Kft. részesült különdíjban. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium különdíjjal ismerte el a Macher Gépészeti Kft. pályázatát. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete pedig a Dél-Békési Vízművek Kft.-nek ítélte oda a különdíjat.

Míg az első évben 49 szervezet nyújtott be pályamunkát, egy évvel később, 2001-ben már rekordmennyiségű, 133 pályázat érkezett. Két éve azonban megcsappant a vállalatok és költségvetési szervek lelkesedése, ami valószínűleg a nehezedő gazdasági helyzetnek tudható be. Bár tavaly még szép számmal, 99-en adták be pályázatukat, idén már csupán 57-en indultak el a versenyben.

Hiába tény, hogy egy családbarát szervezetben hatékonyabban, motiváltabban és elkötelezettebben teljesítik feladataikat az alkalmazottak, a cégeknek a leépítések idején kevésbé fontos, hogy családbarát munkahelyet teremtenek, vagy sem. Azok a gazdálkodó szervezetek viszont, amelyek idén is pályáztak, igazán elkötelezettnek tekinthetők.

Hangulatjavító eszközök

A nyertes vállalatoknál nem csak a HR rendszereket igyekeznek a munkavállalói igényekhez igazítani, különleges programokkal is javítják a munkahelyi hangulatot. A National Instruments debreceni gyárában például csocsózni és internetezni is lehet munkaidőben, mégsem csökken a munka hatékonysága. Többek között valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a két éve hazánkban is működő cégtől eddig összesen hat alkalmazott távozott.

Az Ericsson munkatársainak már rendeztek ebéd utáni szieszta-koncertet is, de a közös túrákon, biciklizéseken, a környezettudatos szemlélethez kapcsolódó Zöld Napokon a munkatársak alkalmazottainak családja is kikapcsolódhat.

A MAVIR Rt.-nél általában mindenki tegeződik, szokásosak a vállalati és sportrendezvények mellett a gyerekprogramok és a nyári gyakorlatok is a családoknak szólnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik