A Lukoil orosz olajtársaság adózott eredménye 2004-ben 11 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál. A profit elsősorban a magas olaj- és feldolgozott olajtermék-áraknak köszönhetően növekedett.
A csütörtök délutáni 252 forintot közelítő euróval szembeni zárás után hasonlóan gyengén nyitott pénteken a hazai valuta. A délelőtti órákban rövid ideig a 253 forintot is átlépte, azóta stabilizálódni látszik a 250-252 forintos sávban.
Az Európai Unió belső piaci egységének elérésére vonatkozó szabályozások mielőbbi átvételét sürgeti az új tagállamok számára egy uniós jelentés. Külön kiemelték Magyarország teljesítményét e téren.
Kétszer is összetűzésbe került a saját frakciójával Atkári János (SZDSZ) helyi adókkal foglalkozó főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen. A képviselők megszavazták négy fővárosi közműcég vezetői fizetésének 5 százalékos emelését.
Kár érte a Magyar Távirati Iroda Rt.-t (MTI) a Metro hírújság kiadójával, az MTG Metro Gratis Kft.-vel kötött szerződés miatt. Langmár Ferenc MTI tulajdonosi tanácsadó testületének (ttt) fideszes elnöke szerint akár 50 millióval is többet lehetett volna kérni.
Németh Imre leváltott agrárminiszter szerint az egyik vezető kollégája nem volt hozzá őszinte, ezért nem tudta betartani a támogatások kifizetésének beígért határidejét. Ennek ellenére csaknem hároméves tevékenységének mérlegét pozitívnak értékelte.
A szoftverek és az Xbox játékkonzol iránti erős kereslet nyomán a Microsoft a március 31-én véget ért pénzügyi harmadik negyedévét 2,56 milliárd dolláros nyreséggel zárta az egy évvel korábbi 1,32 milliárd dollár után.
A horvát kormány zárt ülésen úgy döntött, hogy az idei év végére halasztja az INA horvát állami olajipari konszern privatizációjának a második szakaszát.
Legalább annyi elbocsátás várható az idén a közszférából, mint a Bokros-csomag idején a Világgazdaság értesülései szerint. Akkor két év alatt 22 ezer embert bocsátottak el.
Jövő hétre egyeztetésre hívta a multinacionális cégeket és a kiskereskedelmi érdekvédelmi szervezeteket a gazdasági tárca a Napi Gazdaság információi szerint.
A Postabank korábbi vezérigazgatóját, Singlovics Bélát választotta egyik igazgatósági tagjává a K&H Bank. A Népszabadság információi szerint a Postabankot egykor irányító Singlovics a K&H elnöki posztjának várományosa.
A háborús bűnökkel gyanúsított, ausztrál-magyar állampolgárságú Zentai Károly elindult Magyarországra ausztrál jelentések szerint. Az idős férfi ellen március 2-án adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot háborús bűnök elkövetésének gyanúja miatt.
Ha többletbevételt eredményez, akkor a Mol Rt. a vele szerződéses kapcsolatban álló vevőknek a vásárolt többletmennyiség után árengedmény formájában visszajuttatja a jövedéki adócsökkentésből származó extraprofitját – írja a társaság közleménye.
A Cisco Systems megnyitotta Budapesten technológiai támogató központját, amelyet a Getronics Magyarország Kft.-vel közösen működtet - közölték az érintett cégek képviselői.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,76 pontos csökkenéssel 16 535,4 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,55 százalékos gyengülés.
A FigyelőNet információi szerint május 6-án vált nevet a Matáv; a cég új neve Magyar Telekom lesz. A cég több médiumban hirdetési felületeket vásárolt ettől a naptól.
Németország vezető élelmiszerkereskedelmi hálózata, az Edeka is beszáll a diszkont kereskedelembe: a francia ITM Entreprises (Intermarché) csoporttól megveszi a Spar-láncot és átveszi a Netto diszkont-üzletek jó részét is.
Csütörtökön a New York-i árupiacon a kikiáltásos kereskedés első perceiben 1,7 dollárral esett a határidős nyersolaj ára és néhány centtel 50 dollár alá került.
Szeptembertől beindulhatna a negyedik „földért életjáradékot" program, ha a kormány elfogadja az MSZP-frakció agrár- és vidékfejlesztési munkacsoportjának javaslatát. A Fidesz mezőgazdasági kabinetje viszont inkább a gazdák korkedvezményes nyugdíjazását támogatná.
Az elemzők által várt 3,5 helyett 3,1 százalékkal bővült az Egyesült Államok gazdasága az első negyedévben, éves összevetésben. Ilyen alacsony növekedési adatra két éve nem volt példa.
Las Vegasban nyílik a világ legdrágább szállodája: Steve Wynn amerikai befektető 2,7 milliárd dollárt áldozott a hotel építésére, ez egyben azt is jelenti, hogy a 2700 szoba mindegyike mintegy 1 millió dollárba került.
Az április 18-án megjelent, „Pazarló és részrehajló a Szerencsejáték Felügyelet?" című, a Népszabadság cikke alapján készült írásunkban szereplő néhány kijelentés nem felelt meg a valóságnak, míg másokat a felügyelet nem cáfolt.
A Tiszai Vegyi Kombinát Rt. (TVK) a 2004. évi, magyar számviteli elvek szerinti nem konszolidált, 10,634 milliárd forint adózott nyereségét a petrolkémiai fejlesztési projekt finanszírozási igénye miatt eredménytartalékba helyezi, és nem fizet osztalékot – döntöttek a vállalat tulajdonosai a TVK éves rendes közgyűlésén.
A Rába Járműipari Holding Rt. osztalékot nem fizet, 458,357 millió forintos konszolidált adózott eredményét eredménytartalékba helyezi a csütörtöki közgyűlés döntése értelmében. A társaság tulajdonosai elfogadták az igazgatóság beszámolóját a Rába tavalyi gazdálkodásáról és működéséről.