Belföld

Újabb Bokros-csomag a közszférában?

admin

2005. 04. 29. 08:03

Legalább annyi elbocsátás várható az idén a közszférából, mint a Bokros-csomag idején a Világgazdaság értesülései szerint. Akkor két év alatt 22 ezer embert bocsátottak el.

Bár minden negyedik foglalkoztatott a közszférából kapja a fizetését, egyre inkább úgy tűnik, nem a létszámmal van baj. A hazai közalkalmazottak és köztisztviselők ugyanis kevesebben vannak, mint az uniós átlag, ám az egyes területeken dolgozók száma aránytalan. A lap információi szerint azt még nem lehet tudni, hogy a közszféra melyik területét, a közigazgatást, a honvédelemet, a társadalombiztosítást, az oktatást, az egészségügyet, vagy a szociális ellátást érinti-e a létszámcsökkentés.

A közigazgatás területén sokan, az egészségügyben kevesen dolgoznak. Az összes, 816 ezer dolgozóból a minisztériumokban és hivatalokban 318 ezret foglalkoztatnak, az egészségügyben alig kétszázezret.

A minisztériumok és a háttérintézmények számának felülvizsgálatára van szükség – ismerte el lapnak Filló Pál (MSZP). A munkaügyi bizottság alelnöke szerint át kell gondolni, hogy valóban köztisztviselőknek kell-e minden olyan feladatot ellátni, ami most a közszférához tartozik. A feladat nélkül maradókat azonban nem elküldené, hanem olyan területre irányítaná a közszférán belül, ahol munkaerőhiány van.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.