Belföld

Újabb földért életjáradék program

admin

2005. 04. 28. 16:22

Szeptembertől beindulhatna a negyedik „földért életjáradékot" program, ha a kormány elfogadja az MSZP-frakció agrár- és vidékfejlesztési munkacsoportjának javaslatát. A Fidesz mezőgazdasági kabinetje viszont inkább a gazdák korkedvezményes nyugdíjazását támogatná.

Magda Sándor, a munkacsoport vezetője elmondta, az új program keretében lehetőség nyílna a kisebb tulajdonok, tömbben lévő szőlők és gyümölcsösök felajánlására is. A tervek szerint az idős gazdálkodóktól életjáradék fejében felvásárolt földeket fiatal gazdálkodóknak, illetve – akár hosszú lejáratú hitel ellenében – önkormányzatoknak kéne megkapniuk, hogy fejlesztésekbe kezdhessenek.


A földért életjáradék programot egyébként még 2002-ben, a kormányváltás után hozták létre azért, hogy azok az idős emberek, akik már nem tudják művelni földjeiket, értékesíthessék azokat. Az MTI információi szerint eddig 13.601 életjáradéki szerződést kötöttek, ami után az érintettek átlagosan 31,288 forint életjáradékot kapnak. A programban résztvevők átlagéletkora 68,7 év, az általuk felajánlott 38,433 hektár földterület átlagértéke 28,8 aranykorona.

A föld hektáronkénti árát egyébként térségenként eltérő mértékben emelték, hiszen ma 300 ezer forint alatt nem nagyon lehet földet venni, miközben 2002-ben 140-150 ezer forintért is lehetett termőterületet vásárolni. A program a Jászságban, Békés és Heves megyében volt a legsikeresebb.

A kormány idén elkezdi az osztatlan közös földek kimérését. Ezt azért nem kezdték el hamarabb, mert azzal számoltak, sokan felajánlják résztulajdonukat az életjáradéki programba, így azt nem kell kimérni. Erre az első időszakban 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre.

A Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetje szerint viszont nem ebbe a programba kéne pénzt ölni, inkább a gazdák korkedvezményes nyugdíjazásának bevezetésén kéne elgondolkodni. Lengyel Zoltán, a kabinet vezetője szerint a “földért életjáradék” program nem működik megfelelően, sok átvett terület jelenleg gazban áll, nem művelik, és az érdeklődés sem volt olyan nagy, mint várták.

Ráadásul a programot az adófizetők pénzéből finanszírozzák, míg a korkedvezményes nyugdíjat az Európai Unió 80 százalékban támogatná. Ezt a lehetőséget az vehetné igénybe, aki eladja vagy elajándékozza azokat a területeket, amelyeken gazdálkodik. Így egyébként a birtokkoncentráció és gazdálkodási kedv is javítható lenne a fideszes politikus szerint.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.