Belföld

Félretájékoztatták Némethet

Németh Imre leváltott agrárminiszter szerint az egyik vezető kollégája nem volt hozzá őszinte, ezért nem tudta betartani a támogatások kifizetésének beígért határidejét. Ennek ellenére csaknem hároméves tevékenységének mérlegét pozitívnak értékelte.

A csütörtöki búcsú sajtótájékoztatón elmondta Németh, hogy véleménye szerint sikerült a magyar mezőgazdaságot az európai uniós feladatokra felkészíteni. A területalapú támogatások kifizetésével és az intervenciós felvásárlással azonban elmaradtak a tervektől.

A gazdálkodók körében visszatetszést keltett, hogy a tárca vezetői – ahogy később kiderült – végrehajthatatlan határidő-ígéreteket tettek. A volt miniszter szerint a feladat végrehajtásáért felelős Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vezetője, Szőke Miklós félretájékoztatta őt, és ezért adódtak néha csúszások. A Népszabadság megkereste Szőkét, aki minisztere minősítését nem kívánta kommentálni.

Nmeth Imre kijelentette, hogy a jelentős csúszással megörökölt SAPARD-programot sikerült befejezni, ezáltal mintegy 65 milliárd forint forráshoz jutottak a magyar gazdálkodók. Szerinte segített a gazdálkodók likviditási helyzetén, hogy a hitelkonszolidáció nyomán és az Európa-program beindításával fejlesztési kölcsönhöz jutottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik