A KDB Bank 2004 első félévében 556 millió forint adózás előtti nyereséget ért el, közel 47 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbi 381,76 millió forintot.
Az svéd Oriflame kozmetikai konszern adózás előtti eredménye 18 százalékkal, 23,9 millió euróra nőtt az idei év második negyedében az egy évvel korábbi 20,2 millióról.
Alig 3-8 hónap alatt bárkinek kész családi házat "legóznak" össze a könnyűszerkezetes technológiával építkezők. A modern panelek terjedését ugyanakkor gátolja a bizalmatlanság, és akadnak hitelfelvételi nehézségek is.
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa (GVH) az SVS City-Média Kft. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt indított eljárás során megállapította a jogsértést és a vállalkozást egy millió forint bírság megfizetésére kötelezte.
A bankközi devizapiacon szerdán 247,20/30 forinton jegyezték az eurót, mintegy 70 fillérrel erősebben a keddi 246,55/60 forintos kurzusnál. A forint 12,44 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán, 23 bázisponttal gyengébben, mint kedden.
A HVB Jelzálogbank 2004 első félévében 771,39 millió forintos adózás előtti eredményt ért el, 172 százalékkal haladva meg a 2003 első hat havi 284 millió forintot - tette közzé a HVB Jelzálogbank Rt. magyar számviteli szabályok szerint készült, nem konszolidált, nem auditált mérlegét.
A Szibnyeft olajtársaság vezetői rendkívüli közgyűlés összehívását javasolják augusztus 31-re, hogy azon dönteni lehessen a Jukosszal való szakításról.
A Domus Kereskedelmi Rt. konszolidált adózott vesztesége 91,99 millió forint volt 2004 első félévében, míg egy évvel korábban 111 millió forint volt a veszteség - közölte a társaság tőzsdei gyorsjelentésében.
A NABI-csoport 2004 első félévi adózott vesztesége 4,58 millió dollár lett, szemben az előző év azonos időszakának 9,97 millió dolláros veszteségével - közölte az autóbuszokat gyártó társaság a tőzsdei gyorsjelentésében szerdán.
A skandináv SAS légitársaság a várakozásoktól elmaradó második negyedévi adó előtti eredményről számolt be a rohamosan emelkedő üzemanyag árakra és az ágazatra jellemző kapacitástöbbletre hivatkozva.
A fogyasztói árak az idén júliusban nem változtak az előző hónaphoz képest, és 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a KSH szerdán. A júliusi adat így a várakozások szerint alakult.
A kormány augusztus végi átalakításáról tárgyalt kedden a miniszterelnök a koalíciós pártok vezetőivel. Hivatalos információk nincsenek, találgatásokból nincs hiány: Anettkán kívül már mindenki szóba került.
Az SZDSZ ügyvivői testülete keddi ülésén meghallgatta Wekler Ferencet, és arra kérte a politikust, hogy a jövőben „körültekintőbben járjon el üzleti ügyeiben". Demszky nyaraló- és terepjáróbérlési ügye nem szerepelt a napirenden.
A T-Online International AG., Európa vezető internet szolgáltatója folytatólagos tevékenységei után 62 százalékos nyereség növekedést jelentett a második negyedévre vonatkozóan.
A Cisco Systems, a világ legnagyobb internetes berendezéseket gyártó cége közölte, hogy a vállalati kereslet élénkülése következtében növekedett árbevétele és adózott eredménye is az elmúlt negyedévben.
Négy miniszternek, Lamperth Mónikának, Kiss Péternek, Juhász Ferencnek és Németh Imrének nincsen nyelvvizsgája, s Burány Sándor is csak alapfokú angol nyelvvizsgát tud felmutatni – írja a Magyar Hírlap.
A második negyedévben várhatóan élénkült a német gazdasági növekedés elsősorban az export bővülésére - derült ki a hat vezető német gazdaságkutató intézet megkérdezése alapján.
A Fed a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1,50 százalékra emelte az irányadó kamatot. Az amerikai központi bank szerepét betöltő szervezet emellett derűlátó előrejelzést tett közzé. Úgy vélik, hogy erősebb növekedés elé néz a gazdaság. A New York-i tőzsdemutatók emelkedésnek indultak.