Belföld

Pókcsípés dacára is pert vesztett Michael Jackson

Michael Jacksonnak 5,3 millió dollárt kell fizetnie egy kalifoniai bíróság döntése szerint, miután egy koncertszervezőt megkárosított azzal, hogy lemondta két fellépését. Jackson a tárgyaláson egyébként mankóra támaszkodva jelent meg, arra hivatkozva, hogy megcsípte egy pók.

Marcel Avram koncertszervező 21,2 millió dollárt követelt a popénekestől, kompenzációként azért, hogy lemondta az ezredfordulós übnnepségeken való részvételét.

Avram állítása szerint Jackson mondta le a fellépést, Jackson viszont az ellenkezőjét állította ennek. Avram egyébként azt mondta, már kifizetett 11,2 milliót az énekesnek, amikor az visszalépett.

A kaliforniai esküdtek a koncertszervezőnek hittek, és 5,3 milliót ítéltek a javára. Ez egy nagy győzelem – mondta az ítéletet követően Shawn Sachs, Avram képviselője.

A két lemondott koncertet egyébként a vasárnap-hétfő-vonalnak nevezett határvonal két oldalán, Sydney-ben (Ausztráliában) és Honoluluban (Hawaii-on) tartották volna az ezredforduló alkalmából.

Avram szerint nem ez volt az első eset, hogy Jackson visszalépett egy általa megszervezett koncerttől: Münchenben és Szöulban rendezett események kapcsán is eljátszotta ugyanezt az énekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik