Belföld

Kurt Vonnegut az iraki háborúról

admin

2003. 03. 14. 16:23

Kurt Vonnegutnak megvan a véleménye erről a világról, konkrétan az iraki háborúról is. Az interjút, amelyben kifejti, az In These Times-ból vette át az FN.

Kurt Vonnegut

A múlt év novemberében ünnepelte 80. születésnapját. Első regénye 1952-ben, 29 éves korában látott napvilágot. (Magyarul 1972-ben Utópia 14 címen.) Azóta még tizenhárom regényt jelentetett meg, köztük Az ötös számú vágóhíd címűt, amely a XX. század egyik legkiválóbb háborús regénye.

Az Irak elleni háború fenyegető közeledtével megkérdeztem Vonnegutot, magazinunk olvasóját és támogatóját, mondja el véleményét a helyzetről. Vonnegut “földije”, a szintén indianai Eugene Victor Debs szocialista nézeteit vallja. Gyakran és szívesen idézi is: “Amíg elnyomottak élnek, én is közéjük tartozom. Amíg léteznek bűnözők, én is az vagyok. Amíg egyetlen rab is börtönben ül, én sem vagyok szabad.”

Túlélted a második világháborút, a koreai háborút, a vietnami háborút, Reagan háborúit, az Öböl-háborút, a délszláv háborúkat és most nyakunkon az iraki háború. Mi változott, és mi maradt a régi?

– Egy dolog nem változott: egyikünk se kéredzkedett erre a világra, bármely földrészen, szigeten vagy jéghegyen lakjon is. Még egy ilyen vénséges vén ember mint én, a magam nyolcvan évével, én is csak úgy pottyantam ide. És amikor idepottyantam, ezek a kisded játszmák már réges-rég folytak. Bármely államnak melegen ajánlok egy találó mottót, akár a nemzeti valutára, akár a címerre. Az idézet a néhai Casey Stengel baseballedzőtől származik; egy vesztes sportolócsapatot gorombított le: Emberek, maguk nem ismerik a játékszabályokat?

Húsz évét éppen csak betöltött lányom, Lily, hogy közelebbi példával éljek, hasonló helyzetben van, mint George W. Bush, aki ugye még maga is gyerek. Nemcsak a rabszolgaság szégyenletesen közeli múltjának örököse, hanem az AIDS-járványnak is, övék persze az izlandi fjordok fenekén és világszerte lappangó összes atomtengeralattjáró, meg a legénységük, amely egyetlen utasításra férfiak, nők és gyerekek tömegét képes nukleáris rakéták és hidrogénbombák segítségével rádioaktív hamuvá és csontlisztté alakítani. Na és hát ugyancsak ők a liberalizmus és konzervativizmus örök dilemmájának örökösei is.

Ami viszont újdonság 2003-ban, hogy a lányom, persze az elnökkel meg Szaddám Huszeinnel és még sok mással együtt olyan technikákat is örökölt, amelyek melléktermékei gyors ütemben pusztítják a Föld iható, belélegezhető és bármely életjelenséget mutató részeit. Az emberiség régen is, most is, a saját fészkébe piszkít.

Annak alapján, ami olvasható és látható a médiában, mi az, amiről nem ír a mértékadó sajtó Bush elnök politikájával és a küszöbön álló iraki háborúval kapcsolatban?

– Arról, hogy az egész egy agyrém.

Az olvasókkal és a barátaimmal beszélgetve lassan az az érzésem, hogy az embereken eluralkodik a kétségbeesés. Gondolod, hogy nincs már remény?

– Az a benyomásom, hogy országunkat, amelynek alkotmányáért magam is harcoltam egy igazságos háborúban, marslakók vagy egyéb űrlények szállták meg. Néha azt kívánom, bárcsak így volna. A helyzet ugyanis az, hogy az országot a létező legócskább vásári komédiába vagy brutális börleszkbe illő puccsal vették be. A szövetségi kormány jelenleg néhány felső tízezerbeli bukott diák irányítása alatt áll, akinek gőze nincs se földrajzról, se történelemről. Segédkezik még nekik néhány, nézeteit alig leplező, magát “kereszténynek” mondó fehér rasszista, valamint, riasztó módon, néhány pszichopata személyiség, röviden PSz.

Az, hogy valaki pszichopata, egyszerű, hiteles orvosi diagnózis. Ugyanaz, mintha az illetőről kinyilvánítanánk, hogy vakbélgyulladása vagy lábgombája van. A pszichopata személyiség klasszikus leírása megtalálható Dr. Hervey Cleckley The Mask of Sanity (Az épelméjűség mint álarc) című könyvében. Tessék csak elolvasni! A pszichopata tökéletesen szalonképes, pontosan tudja, mennyi szenvedést tud cselekedeteivel okozni környezetének, csak éppen nem törődik vele. Nem törődik vele, mert őrült. Hiányzik egy kereke!

És vajon milyen diagnózis illene az Enron, a WorldCom, stb., stb. vezetőire, akik alkalmazottaik, befektetőik és az ország kárára gazdagodtak meg, és akik mind a mai napig ártatlannak vallják magukat, mint a ma született bárány, bárki bármit is mond nekik vagy róluk? Jó pár ilyen lelkiismeretlen pszichopata tölt be ma fontos állást a szövetségi kormányban, mintha bizony vezetők volnának, nem pedig betegek.

Elszántságuk tette lehetővé, hogy olyan magas polcra kerülhessenek a vállalatoknál, majd pedig a kormányban. A normális emberektől eltérően őket sosem gyötri kétely, egyszerűen azért, mert nem törődnek azzal, mi lesz másnap. Nem és nem. Rajta, hajrá, mindent bele! Mozgósítsuk a tartalékosokat! Privatizáljuk az állami iskolákat! Támadjuk meg Irakot! Nyessük meg az egészségügyi költségvetést! Hallgassuk le a telefonokat! Adjunk adókedvezményt a gazdagoknak! Építsünk százmilliárd dolláros rakétapajzsot! Francba a Habeas Corpusszal, a Sierra Clubbal, az In These Times-szal és mindenki kapja be!

Hogyan kerültél kapcsolatba a háborúellenes mozgalommal? Miben hasonlít az iraki háború elleni mozgalom a vietnami háború ellenihez?

– Amikor világossá vált, milyen ostoba, kegyetlen, lelki, pénzügyi és katonai értelemben is romboló a mi vietnami háborúnk, minden valamirevaló művész, minden komolyabb író, festő, komikus, zenész, színész, színésznő, szóval mindenki fölemelte ellene a szavát. Olyan egységet alkottunk, amit a tiltakozás lézersugarának nevezhetnék, mindenki szorosan együtt, egy célért, a legnagyobb erőnkkel. Ez a csodafegyver kábé olyan hatékony volt, mint egy malomkeréknyi banánkrémes pite, amit egy másfél méter magas létráról földhöz vágnak.

Na, ugyanez a helyzet a mostani háborúellenes tiltakozással is. A tévé akkor sem szerette, ma sem szereti a háborúellenes tüntetőket, sem másmilyen tüntetőket, kivéve persze, ha jó kis zavargást csinálnak. Most is, ugyanúgy, mint akkor, a tévé miatt az állampolgárok békés gyülekezési joga és a kormánynak benyújtott petíció sérelmeik orvoslására körülbelül annyit ért, mint halottnak a csók, ahogy mondani szokás.

Íróként, művészként látsz-e bármi különbséget abban, ahogy a korabeli és mai kulturális vezetők felelősséget vállalnak a társadalomért?

– Felelősséget? Milyen társadalomért? A náci Németországért? A sztálini Szovjetunióért? Na és mi van az egyetemes emberiségért érzett felelősséggel? Különben is, miféle kulturális vezetőkre gondolsz? Nyilván a művészeti vezetőkre. Remélem is… Bárki, aki művészettel foglalkozik, vagy zenét szerez, akármilyen cinikus, pénzéhes vagy gyáva, akkor is az emberiséget szolgálja. A zene mindenkit életvidámabbá tesz. Bár elszánt pacifista vagyok, még a katonazenekarok is mindig felvidítanak.

Ez persze nem más, mint beetetés. Ugyanilyen egyetemes beetetés a vizuális művészetben vagy az irodalomban nem létezik, sem a költészet, sem a regényirodalom, sem a történetírás, sem az esszék, egyik sem alkalmas erre. Az irodalom lényegénél fogva elfogult. Azonkívül számos körben válthat ki vitát, s ez alól a szerző lakóhelye, sőt családja sem kivétel. Minden írott műfajban alkotó szerző csak remélheti, hogy szűk körben, illetve a hozzá hasonlóan gondolkodóknak tartozik majd számadással. Ezzel az erővel egy kis példányszámú magazinban is adhat interjút.

Talán a következő alkalommal az építészek, szobrászok és festők társadalmi felelősségéről is beszélhetünk. Kijelenthetem: a tévédráma, noha nem számít a kanonizált irodalmi műfajok közé, alkalmanként mégis nagyszerű szolgálatot tett olyan amerikaiaknak, akik őrizkedni akarnak a paranoiától, és meg akarják őrizni tisztaságukat, könyörületességüket. A M.A.S.H. vagy a Law and Order (Törvény és rend), hogy csak kettőt említsek, nagyszerű példái ennek a gondolkodásnak.

Ennek fényében volna ötleted valami igazán rémisztő televíziós valóság show-ra?

– “Bukott diákok a Yale-ről”. Ettől garantáltan mindenkinek égnek állna a haja.

És a szatíraíró számára miféle téma hever ma az utcán?

– A seggfejek egész hada.


Fordította: Merényi Ágnes


Joel Bleifuss

Jelenleg az In These Times szerkesztője. 1986 óta dolgozott tényfeltáró újságíróként, vezető publicistaként és szerkesztőként. Bleifuss vezeti a Cenzúrázott sajtóanyagok, “Az év tíz legerősebben cenzúrázott cikkének” ranglistáját.


vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.