archívum

Csillagászok felfedezték az eddigi leglaposabb csillagot, amelynek kerülete az egyenlítőjénél legalább 50 százalékkal nagyobb, mint a sarkoknál – jelentették be a nizzai egyetem asztrofizikai tanszékének munkatársai. Felfedezésükre az Európai Déli Obszervatórium chilei központjában került sor.
2003. 06. 18. 10:37
A belgiumi Gentben lévő Ford autógyár több mind egyharmadával csökkenti termelését az elkövetkező pár hónapban. Egyelőre nem tudni, hogy a kapacitáscsökkentés egy további, elbocsátásokkal is járó folyamat kezdete-e vagy éppen az üzem megmentését szolgáló gazdasági lépés.
2003. 06. 18. 10:28
A német gazdaságot valósággal megbéklyózza, hogy túl sok szabadság jár a dolgozóknak, se szeri, se száma a hivatalos ünnepnapnak, pedig a munkahét eleve túl rövid. A gazdasági miniszter szerint ez így nem mehet tovább.
2003. 06. 18. 10:28
Szerbiában eddig több mint hatszáz vállalatot magánosítottak, a privatizáció 453 millió eurós bevételt hozott költségvetésnek. Az állami kézben lévő részvények eladásából további 110 millió euró gyarapította az államkasszát, ezért a privatizációs összbevételek 563 millió euróra rúgnak.
2003. 06. 18. 09:51
Szerdán némileg emelkedtek az olajárak a szabadpiacon, mivel a kereskedők határidős pozíciókat foglaltak el még azelőtt, hogy a nap folyamán várhatóan bejelentik az amerikai készletalakulásról szóló, vártnál kedvezőtlenebb adatokat.
2003. 06. 18. 09:39
A világ közvéleményének ugyanakkora hányada tartja veszélyesebb országnak az Egyesült Államokat Észak-Koreánál, mint fordítva, az emberek csaknem fele pedig úgy véli, hogy az elsöprő amerikai katonai ütőerő a világot nem biztonságosabbá, hanem veszélyesebbé teszi - egyebek mellett ez derült ki a BBC nemzetközi felméréséből, amely azt volt hivatva kideríteni, hogy a világ közvéleménye mit gondol Amerikáról.
2003. 06. 18. 09:32
A svájci UBS AG befektetési banki munkavállalóinak számát mintegy három százalékkal kívánja csökkenteni, mert a részvénykereskedelemből és más befektetési banki tevékenységekből származó bevétele visszaesett - jelentette be a világ hatodik legnagyobb bankja. Egyes jelentések szerint az elbocsátások körülbelül 500 munkahelyet érintenek majd - minden régióban sor kerül leépítésekre, melyeknek különböző munkakörök esnek áldozatául.
2003. 06. 18. 09:23
A tavalyi aligai Grill Európa-bajnokság sikere után július 4-6. között ismét a tóparti településen rendezik meg a hússütők nemzetközi versenyét, egy időben a magyar vetélkedővel - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Grillszövetség elnöke.
2003. 06. 18. 09:17
Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően hosszabb távon mindenképpen csökkenni fognak a magyarországi banki kamatok és ez később kihat majd a hazai bankrendszer jövedelmezőségére is. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének egyik legutóbbi tanulmánya szerint a magyar pénzügyi szektor jövedelmezősége igen magas, ha a befektetett tőkére vetített nyereséget vesszük alapul.
2003. 06. 18. 09:14
Alacsony forgalom mellett lassú esést, enyhe ármozgást várnak a szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. elemzője szerint szerdán is folytatódik az elmúlt 2-3 nap tendenciája, az alacsony érdeklődés a kamatemelési várakozások miatt. Hozzátette, hogy így a külföldi piacokon tapasztalt optimista hangulat nem érezteti hatását a budapesti börzén.
2003. 06. 18. 09:10
Ötven használt, többségében 50 négyzetméter körüli panellakás vásárlására szeretne pályázattal állami támogatást nyerni a szegedi önkormányzat - tájékoztatta a város gazdasági alpolgármestere az MTI-t.
2003. 06. 18. 09:08
Badacsony kártya néven a vendégeknek különböző kedvezményeket nyújtó szolgáltatást nyújt a nyár elejétől Badacsonytomaj önkormányzata; a turistákat hosszabb ott-tartózkodásra ösztönző és a visszatérő vendégkör bővítését szolgáló kártyának máris nagy a sikere - tudta meg az MTI Rédl Istvánnétől, a helyi Tourinform Iroda vezetőjétől.
2003. 06. 18. 09:06
A bizonyítási kényszer szorításában lévő brit kormány szerdai londoni lapértesülés szerint arra próbálja rávenni az Egyesült Államokat, hogy a magas rangú iraki hadifoglyoknak ígérjenek szabadulást a tömegpusztító fegyverekről, illetve Szaddám Huszein volt elnök hollétéről szóló információkért cserébe.
2003. 06. 18. 09:01
A Kereszténydemokrata Internacionálé által elfogadott határozat beterjesztésének indokairól és céljairól, valamint a határozatban foglalt megállapításokról szeretné meghallgatni a parlament külügyi bizottsága Orbán Viktort. A külügyi bizottság szocialista képviselői által beterjesztett javaslat szerint a volt miniszterelnök még a tavaszi ülésszak hétfői bezárása előtt tájékoztassa a bizottságot a Lisszabonban történtekről. A külügyi bizottság fid
2003. 06. 18. 08:49
Június dereka, telihold ideje: a múlt hét végén a tiszai kérészek minden nagyobb élőhelyén megindult a rajzás, vagy ahogyan mondani szokás, a tiszavirágzás, amely ma már turisztikai látványosság.
2003. 06. 18. 08:44
Ha a rendkívül száraz időjárás folytatódik, az országot az eddigi legnagyobb méretű – az 1952., illetve 1992. évihez hasonló – aszály sújthatja. Komoly veszélye van annak, hogy a rendkívüli időjárás százmilliárd forint mezőgazdasági árbevétel-kiesést okoz.
2003. 06. 18. 08:33
Ha a fegyverszakértő is bebizonyítja, hogy a nemrég a Duna árterében talált géppisztolyt használták tavaly a móri bankfiók kirablásakor, a nyomravezető – a gyanúsítottak előzetesben lévő ismerőse – megkaphatja az eddigi legnagyobb, 25 milliós vérdíjat.
2003. 06. 18. 08:18
Olvasói sztorik