Bejött a papírforma a 76. Oscar-gálán - Peter Jackson A Gyűrűk Ura című filmtrilógiájának harmadik része 11 díjat nyert. Ilyen eddig csak kétszer fordult elő az amerikai filmakadémia történetében.
Az Európai Unió hétfőn életbe léptette előre meghirdetett kereskedelmi szankcióit az Egyesült Államok ellen; ilyen első ízben történik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 1995-ös megalapítása óta.
A gazdasági növekedés kissé gyorsul, az egyensúly szerényen javul, tovább fékeződik a lakossági jövedelmek bővülése, az infláció viszont emelkedik - összegzi 2004-re vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Rt. az Erste Bank együttműködésével készült összeállításában.
Konstrukciónként eltérő mértékben, jellemzően 1-1,5 százalékponttal emelte államilag támogatott lakáshiteleinek kamatát a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (FHB) - számol be a Világgazdaság.
A német államháztartásnak a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított hiánya az idén 3,3 százalék lesz Hans Eichel pénzügyminiszter becslése szerint, s ezzel Németország az egymást követő harmadik évben lépi át a stabilitási paktumban megszabott határt - jelentette új számában a Der Spiegel hírmagazin, s az értesülést a pénzügyminisztérium szóvivője is megerősítette.
Kiszivárogtatott információk szerint motorgyártást hozna Magyarországra a Fiat. A cég titkos tervei szerint Magyarországon szereltetné össze az új, 90 lóerős Fiat dízelmotort.
Mától nincs Országos Rádió és Televízió Testület, mivel - noha a pártok állítottak tagjelölteket - az elnök személyében nem jutott egyetértésre a miniszterelnök és az államfő. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy Medgyessy Péter legújabb jelöltjét, Sárközy Tamás professzort támogatnák a pártok, de Mádl Ferenc köztársasági elnök még szeretne egy egyeztetést. A tagok között egyébként egyetlen változás lesz: a fideszes Erdős Zsuzsát Szalai Annamária köv
Az idén már gyakorlatilag minden lakossági bank arra ösztönzi ügyfeleit, hogy inkább az internetet használják. Aki nem a világhálón ad megbízást, pénzügyei intézéséért akár tízszer annyit is fizethet - értesült a Népszabadság.
A banki betétek ismét vonzók. Amióta 10-12 százalékos kamatok szerepelnek a hirdetményekben, a lakosság – kis túlzással – zsákokban hordja be a pénzt a hitelintézetekbe.
Lehetséges, hogy alattvalóból maholnap ügyféllé válhatunk, legalábbis a most formálódó közigazgatási eljárási törvény ígéretes változásokat helyez kilátásba. A tervezet májusra ígért elfogadásával alapjaiban változhat meg a lakosság és a hivatal viszonya - olvasható a Népszabadságban.
Pert indít a K&H Equities ellen a cég tucatnyi ügyfele. A brókercég ugyanis továbbra sem fizeti ki ügyfeleinek az ott elhelyezett tőkét és annak hozamát. A Magyar Hírlap értesülései szerint mindössze 20-25 ügyfélnek tettek szóban ajánlatot, amelyet az érintettek elutasítottak.
A májustól hatályos jogszabályhoz az utolsó pillanatban beadott módosítások a támogatott ágazatoknak kedveznek, és növelik a cégek terhelését - írja a Népszabadság.
Magánosítaná az állami vagyon nagy részét az SZDSZ. A kisebbik kormánypárt szerint az állam a legrosszabb tulajdonos, ezért bizonyos kivételektől eltekintve magántulajdonba kell adni vagyonát, még ebben a ciklusban több százmilliárd forintnyit - írja a Magyar Hírlap.
A miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy a néphez fordul, ha a pártok netán „sumákolnának" az országértékelő beszédében kifejtett közjogi javaslatairól - olvasható a Népszabadságban.
Dávid Ibolya személyét továbbra is elég nagy konszenzus övezi, sokkal inkább, mint a vele lényegében azonos össz-megítéléssel bíró Mádl Ferencet. Ennek legékesebb példáját a pártszimpátiák szerinti vélemények alkotják - olvasható a Népszabadságban.
Rendkívüli és zárt ajtók mögötti ülésre ült össze vasárnap este az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a Haitin kialakult helyzettel kapcsolatos tennivalókat.
Tarolt A Gyűrűk ura harmadik epizódja az idei, a 76. Oscar-gálán. Peter Jackson műve a legjobb film díját is elnyerte, s az új-zélandi alkotó átvehette a legjobb rendezőnek járó szobrot is.
Kuncze Gábor szerint az SZDSZ nem tudja elképzelni, és rendkívül rossz ötletnek tartja, hogy népszavazást tartsanak a miniszterelnök nemrég elmondott országértékelő beszédében elhangzott közjogi javaslatokról.
Egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot a nemzetközi sajtóban arról, hogy Európa egyik legnagyobb pénzintézete, a Deutsche Bank valóban ajánlatot tett-e bárkinek is az egyesülésre.
Az uniós csatlakozás után Magyarországon is lehet számítani arra, hogy megjelenik a nemzetközi gyógyszerárkülönbségeket kihasználó párhuzamos kereskedelem.
Egy amerikai bestseller író, Michael Moore a 2001. szeptember 11-ei merényletekről szóló könyvében azt írja, hogy az ott dolgozó bolgárok előre értesítést kaptak arról, hogy ne menjenek be a World Trade Centerben lévő irodáikba.
A Népszabadság nemrégiben - minden különösebb indoklás nélkül - távozott főszerkesztője, Eötvös Pál lett a következő három évre a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke.
Egy ipari alkoholt, etanolt szállító hajó felrobbant és elsüllyedt az Egyesült Államok keleti partjainál. A BBC szerint legalább hárman életüket vesztették a tragédiában, amelynek okát egyelőre nem közölték a hatóságok.