Tizede annyian választották eddig a katát és a kivát ahhoz képest, mint amire a kormány számított a bevezetéskor. Az adóbevételek is jócskán elmaradtak a tervezettől.
Az adótartozásból, a bírságból és a pótlékokból is elengedhet az adóhatóság, és fizetési könnyítést is adhat méltányosságból. Ezt többnyire kérnünk kell.
A Népszabadság Barack Obama szavai alapján nézett rá a magyar számokra: a szociális ágazat kereseti viszonyait hasonlították össze a topadózók bevételeivel.
A magyar bérek után kimagaslóan sok közterhet kell fizetni. Megnéztük, hogy a munkahelyvédelmi és családi kedvezmény mennyivel mérsékli összességében a bérsarcot.
Még nem tudni, hogyan szabja át a kormány a reklámadót. A gond az, hogy az éves adóbevallás benyújtására kötelezettek emiatt em tudják, miként kell adókötelezettségüket teljesíteniük.
Az alpesi ország már számos változtatást hajtott végre, hogy megfeleljen az adózással kapcsolatos nemzetközi átláthatósági és információcserével kapcsolatos elvárásoknak.
Egymillió forintot fizet egy adószakértő bárkinek, feltéve, hogy az illető képes az szja-bevallásnál helyesen kitölteni a családi adókedvezményre vonatkozó nyilatkozatot háromgyerekes élettársak esetén.
Bár számos ügyben rapid gyorsasággal hozott változtatásokat a kétharmad, úgy tűnik, ha nem házastársi kapcsolatban élők családtámogatásról van szó, akkor ez a téma várhat.
Alaptörvény-ellenes az szja-bevallás útmutatója: ahol a családi adókedvezménnyel kapcsolatos tudnivalókról ír, ott ellentmond egy ponton az Alkotmánybíróság tavalyi határozatának.