Elsősorban a gépjármű-kereskedelemben derítettek fel visszaéléseket közösen az európai adóhatóságok, köztük az osztrák és a magyar szervezet - közölte Szikora János, az APEH elnöke.
A cafetériajuttatások munkáltatói terheinek csökkentéséről is rendelkezik a parlament előtt lévő jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat.
A harmadik világ fejlődésének támogatására és a szegénység elleni küzdelem finanszírozására a pénzügyi tranzakciókat érintő nemzetközi adót szorgalmaz Franciaország. Bernard Kouchner külügyminiszter szerint Nagy-Britannia is támogatja az elképzelést.
Az adóhatóság ellenőrének adja ki magát egy 50 év körüli férfi és már több esetben pénzt szedett be helyszíni bírságként budapesti üzletekben - közölte az APEH.
Az SZDSZ-frakció arra kérte a kormányt, úgy tervezze meg a költségvetést, hogy legyen fedezete a 2010-11-re elhatározott adócsökkentésnek. Erről Kóka János frakcióvezető beszélt újságíróknak, miután kedden egyeztetett Bajnai Gordon kormányfővel a jövő évi büdzséről.
Egyre többen jelzik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak, hogy adójukat nem tudják határidőben maradéktalanul leróni, ezért fizetési könnyítést kérnek - írja a Magyar Nemzet.
Alkotmánybírósághoz fordult közös beadványban a győri és a veszprémi polgármester, a testülettől az iparűzési adóra vonatkozó feladat- és hatásköröket módosító törvény alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérik - jelentette be Debreczenyi János, Veszprém fideszes polgármestere.
Az egyszerűsített vállalkozói adózók körébe (eva) tartozóknak július 13-ig, hétfőig kell átutalniuk, befizetniük a második negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel a július 12-i határidő vasárnapra esik.
A törvénymódosítás szerint július 1-jétől 18 százalékra csökken ugyan az eddigi 20 százalékról a szálláshely-szolgáltatás áfája, de egyelőre teljes a bizonytalanság az iparágban - írta szerdai számában a Világgazdaság.
A nagyobb vállalkozások egyértelmű nyertesei a 2010-es adóváltozásoknak, a mikrovállalkozásoknál és a magánembereknél – beleértve az aktívakat is - már nem ennyire tiszta a kép. Megszavazták a „a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról” szóló törvényt. Az Országgyűlés a jogszabályt 211 igen, 152 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el.
A neve megváltozott, a lényegi tartalma nem a vagyonadónak. Az új adó bevezetése egyben az tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlését is jelenti. A parlament 195 igen, 165 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényjavaslatot.
Kevés szó esett eddig arról, hogy nemcsak július elsején, hanem 2010. január elsején is szépen emelkednek majd az üzemanyagok árai - ha megszavazzák hétfőn az adócsomagot.
Támogatja az adórendszer átalakításáról szóló törvényt az SZDSZ képviselőcsoportja – közölte a frakció reggeli ülése után Kóka János frakcióvezető, aki dicsérte a válságkezelő kabinet eddigi teljesítményét.D
Az áfaemelés miatt az önkormányzatok minden százból akár két forintot elveszíthetnek, a munkáltatói járulék csökkentésén viszont valamennyit visszanyernek - írja a Népszabadság.
Átkeresztelik a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szólóra Kóka János javaslatára, a módosító bekerült a kormány által támogatott sorba. Kóka nagyobb horderejű javaslatait – például az ingatlanokat sújtó adó értékhatárának egymillióra szállítását – viszont nem támogatja a kormány.
Szerepel a kormány által támogatott sorban Kóka János azon módosító javaslata, hogy 15 millió forintig 17 százalékkal adózzon a jövedelem. Ez a gyakorlatban egykulcsos adót jelentene, hiszen a munkavállalóknak csak jelentéktelen része keres ennél többet. A módosítás 2011. január 1-jétől hatályos.
Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás, és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része.