Üzleti tippek

Nő az áfa, csökkennek a bérterhek

Az áfaemelés miatt az önkormányzatok minden százból akár két forintot elveszíthetnek, a munkáltatói járulék csökkentésén viszont valamennyit visszanyernek - írja a Népszabadság.

A július 1-jei ötszázalékos áfaemelés az önkormányzatokat is sújtja, de hogy ez pontosan mennyit vesz ki a települések zsebéből, még senki nem tudja. Önkormányzati források azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy néhol súlyosabbnak tüntetik fel a helyzetet, mint az indokolt lenne. A települések kiadásainak jelentős részéhez ugyanis nem kapcsolódik áfa. Többek között a béreket és járulékait, illetve a szociális támogatásokat sem terheli forgalmi adó.

A helyzet azonban még így sem rózsás, hiszen az adóemelés miatt minden százból egy-két önkormányzati forint a központi költségvetést gazdagítja majd. Vagyis a helyhatóságok az idén összességében legalább 20-25 milliárdot biztosan buknak, jövőre meg ennek a duplájától szabadítják meg őket.

Az áfaemelés nem küldi padlóra a helyhatóságokat, ám a fejlesztési programok esetében lehetnek meglepetések – összegezi a véleményeket a Népszabadság.

Címkék: adó

Ajánlott videó mutasd mind

„Nem tudtam a gyermekemet emberi lénynek tekinteni”

A boszniai háborúban több tízezer nőt, lánygyermeket erőszakoltak meg többségben szerb katonák. Az erőszakból fogant gyerekek száma 2-4 ezer közé tehető. A mára már felnőtt gyermekek és szüleik azért harcolnak, hogy ismerjék el őket háborús áldozatként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.