Üzleti tippek

Átment a vagyonadó

A neve megváltozott, a lényegi tartalma nem a vagyonadónak. Az új adó bevezetése egyben az tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlését is jelenti. A parlament 195 igen, 165 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényjavaslatot.

„Egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó” a vagyonadó új neve, s valóban szó nincs arról, hogy a teljes vagyont adóztatná.

Adóköteles a lakóingatlan, de 30 millió forintig adómentes, a tulajdonos második ingatlana viszont már csak 15 millióig adómentes, a harmadik s a többi pedig adóköteles. Az adónak három kulcsa lesz, 30 millió forintig 0,25 százalék, a 30 – 50 millió forintot meg nem haladó része után 0,35 százalék, az adóalap fennmaradó része után 0,5 százalék.

Átment a vagyonadó 1

Az ingatlan bérbeadásából származó bevételből levonható az ugyanazon ingatlan után megfizetett vagyonadó.

Adót kell fizetni a nagy teljesítményű autók, a hajók, és repülőgépek után is.

Megszűnik az alkalmazottak után fizetendő havi 1950 forint tételes egészségügyi hozzájárulás – ennek a könnyítésnek „a vagyonadó az ára”

adóztatott ingóságok

Személyautó:

125 -175 kilowatt: dupla gépjárműadó (ismertebb nevén súlyadó)
175-200 kilowatt: két és félszeres gépjárműadó
200 kilowatt fölött: háromszoros gépjárműadó

Az adóból a gépjárműadó levonható.

Vitorlás hajó (forint/négyzetméter)

– a vízi jármű gyártási évében és az azt követő 10 naptári évben 2000 forint;
– a vízi jármű gyártási évét követő 11–21. naptári évben 1000 forint;
a vízi jármű gyártási évét követő 22. évtől 500 forint;

Motoros hajó (kilowatt/forint)

– a vízi jármű gyártási évében és az azt követő 5 naptári évben 300 forint;
– a vízi jármű gyártási évét követő 6–10. naptári évben 250 forint;
– a vízi jármű gyártási évét követő 11–15. naptári évben 200 forint;
– a vízi jármű gyártási évét követő 16. naptári évtől 150 forint.

Motoros légi járművek, ide nem értve a motoros és segédmotoros vitorlázó repülőgépet és a léghajót (legnagyobb felszálló tömeg 100 kilogrammja/forint):

– a légi jármű gyártási évében és az azt követő 5 naptári évben 8000 forint;
– a légi jármű gyártási évét követő 6–10. naptári évben 7000 forint;
– a légi jármű gyártási évét követő 11–15. naptári évben 6000 forint;
– a légi jármű gyártási évét követő 16. naptári évtől 5000 forint;

Egyéb légi járműveknél (legnagyobb felszálló tömeg 100 kilogrammja/forint):

– a légi jármű gyártási évében és az azt követő 5 naptári évben 4 000 forint;
– a légi jármű gyártási évét követő 6–10. naptári évben 3500 forint;
– a légi jármű gyártási évét követő 11–15. naptári évben 3000 forint;
– a légi jármű gyártási évét követő 16. naptári évtől 2500 forint.

Címkék: adó

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.