usa
Már a rendőrök is bepöccentek: egyszer, s mindenkorra véget akarnak vetni az őrületnek.
2014. 10. 13. 17:51
Rosszul lett, és influenzaszerű tüneteket produkált egy nő a New Yorkból Los Angelesbe tartó járaton, a leszállás után a gépet karanténba helyezték.
2014. 10. 13. 12:13
Egynapos sztrájkot tartott New Yorkban csütörtökön mintegy 200 repülőgép-takarító a betegségtől való félelem miatt. Az amerikai kórházakban országszerte megszaporodott a hívások száma.
2014. 10. 10. 07:47
Kalapáccsal verte agyon a saját, 18 éves fia az 50 éves asszonyt, hogy elveszíthesse vele a szüzességét.
2014. 10. 10. 06:41
A külügyminiszter két lapnak adott interjút, többek közt Magyarország USA-val való viszonyáról, tárcája átszervezéséről és saját anyagi hátteréről is beszélt.
2014. 10. 08. 06:43
Négy évig az ő dolguk lesz, hogy a magyar kormány döntéseiből következő politikai üzeneteket artikulálják többek között az amerikai kormányzat felé.
2014. 10. 04. 12:06
Azért lőtt agyon egy 17 éves fiút, mert az autójából túl hangosan szólt a zene egy benzinkút parkolójában.
2014. 10. 02. 13:36
A háromgyermekes házaspárt egy drogüzlet lebonyolítása közben tartóztatták le, az autójukban. A gyermekülés mellett egy zacskóban 200 gramm kábítószer volt.
2014. 09. 30. 15:48
Úgy látják, a magyar kormány ukrajnai magyaroknak autonómiát szorgalmazó felhívásai rontanak egy amúgy is nehéz helyzeten.
2014. 09. 30. 12:44
A fitneszversenyző pár nem lát ellentmondást a vallásosság, és szexpartnerek gyakori váltogatása között, sőt!
2014. 09. 29. 21:00
A rendőrök azt hitték kábítószerezéshez használja az evőeszközt, az ártatlanul megvádolt nő hatalmas perre készül.
2014. 09. 27. 16:52
Kis híján a levegőbe repítették magukat az aktus után, a férfinél nagy mennyiségű drogot találtak a rendőrök.
2014. 09. 27. 15:30
Két újabb holttestet azonosítottak a horror-javítóintézet ötvenöt áldozata közül. A floridai Doziernek egész Amerikában rettegett híre volt, a növendékeket folyamatosan bántalmazták nevelőik és társaik.
2014. 09. 26. 20:16
Drasztikusan emelkedik lövöldözéses ámokfutások száma az Egyesült Államokban – ismerte el az FBI. A tömegmészárlások többsége nem torkollik elnyúló túszdrámába.
2014. 09. 25. 16:56
Öt év alatt huszonegy és fél millió forintnak megfelelő összeget lovasított meg a férfi.
2014. 09. 24. 13:17
Komolyan vették az egyenruhások, hogy szolgálnak és védenek: egyszerre segítettek ki egy balesetes és egy éhes állampolgárt.
2014. 09. 24. 12:21
Az Egyesült Államokban szigorúan tilos osztozkodni a menzán.
2014. 09. 23. 07:14
Kalifornia mellett már Oregon államban is pusztít az erdőtűz, 150 hektárnyi terület borul lángokba. Portland közelében a levegőből oltják a tűzet.
2014. 09. 22. 08:29
Szó szerint: a férfi hajszál híján a mélybe zuhant, de arája szerencsére résen volt – videó.
2014. 09. 19. 11:52
Szexuális bűncselekmény áldozataként ismerte el a bíróság, mégis felelősségre vonták az aktus következményeiért. Visszamenőlegesen.
2014. 09. 16. 18:03
Azt akarta, hogy a hétéves gyermek megtanulja milyen, ha fájdalmat okoz egy kutyának.
2014. 09. 15. 15:38
Ötven év börtönre ítélte a bíróság a volt feleségét brutálisan meggyilkoló 66 éves férfit.
2014. 09. 15. 12:52


