Martin Ödegaard, a Strömgodset mindössze 15 éves futballistája nemzetközi sajtóértesülések szerint 30 neves európai élklub kívánságlistáján szerepel, és csak idő kérdése, hogy elképesztően fiatal kora ellenére feljebb lépjen a norvég bajnokságból.
A magyar férficsapat kikapott a kínaiaktól, a női válogatott pedig nyert Norvégia első együttese ellen a sakkolimpia harmadik fordulójában, a norvégiai Tromsőben.
Századik születésnapja alkalmából Kecskeméten köszöntötte Szemereyné Tőrös Olga ötkarikás bronzérmes tornászt Magyar Zoltán, a hazai sportági szövetség (MATSZ) olimpiai bajnok elnöke.
Másfél órás repülőút után hétfőn megérkezett Minszkbe a Debreceni VSC labdarúgócsapata, amely kedden a fehérorosz BATE Boriszov vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján.
Nyolc mérkőzésre szóló eltiltást kapott a nemzetközi szövetségtől (FIFA) Fernando Santos, a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon nyolcaddöntős görög válogatott azóta lemondott szövetségi kapitánya.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői elnökségi ülésén lemondott főtitkári tisztségéről Ábrahám Attila. Döntését az elnökség tudomásul vette - tájékoztatta a szövetség az MTI-t.
Hétfőn délután érkezett vissza Magyarországra Varga Csaba nagyváradi hegymászó, aki oxigénpalack nélkül mászta meg társával, Suhajda Szilárddal együtt a Broad Peak - eredeti nevén K3 - hegycsúcsot.
Az utóbbi hetekben, hónapokban kemény kritikákat kapott a magyar futball, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a válogatottnak voltak szép pillanatai is az elmúlt 15 évben.
Harle Tamásnak 2012 júniusában jelent meg Az újságírás művészete és mestersége című átfogó kötete. A szerző hétfőn este sok más mellett erről beszélget Komlósi Gábor műsorvezetővel.