Foci

Csányi Sándor: most is vannak jó focistáink

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökében ambivalens érzés fogalmazódott meg a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság magyar szereplésével kapcsolatban.

Dr. Csányi Sándort, a labdarúgók első emberét a metropol.hu kérdezte a magyar labdarúgás jövőjét illetően. Az elnök magyar szemszögből értékelte a német győzelemmel záródó U19-es Európa-bajnokságot, amivel kapcsolatban kettős érzés fogalmazódott meg benne. Egyrészt örül, hogy a Mészöly Géza által irányított válogatott végül csoportban megszerzett 3. helyének köszönhetően kijutott az U20-as világbajnokságra, de a portugálok elleni 6-1-es vereséget csalódásként élte meg.

Megemlítette, a várt, de elmaradt szebb Eb-szereplés azzal magyarázható, hogy a többi csapatban olyan játékosok is játszottak, akik a saját országukban, illetve külföldön a topligákban szerepelnek. Eközben nálunk NB III-ban, valamint kevés játéklehetőséget kapó focisták is játszottak, holott csak akkor lehet erős az utánpótlás-válogatott, ha a fiatalok rendszeresen szóhoz jutnak akár az NB1-ben is.

“Erős válogatott is csak akkor lehet, ha a klubcsapatok jól szerepelnek az európai kupákban, és vannak olyan futballistáink, akik a kontinens legjobb bajnokságaiban játszanak. Persze most is vannak jó focistáink. Remélem, hogy eredményesen tudják majd felvenni a harcot a nem túl nehéz, de nem is nagyon könnyű selejtezőcsoportban az ellenfeleinkkel” – fogalmazott Dr. Csányi Sándor..

A közelmúltban a Double Pass belga auditáló cég számos kritikát fogalmazott meg a magyar utánpótlás nevelés rendszerétől. Az elnök mégis úgy látja, hogy az akadémiák munkája folyamatosan javul.

“Az első felmérés alapján a belga cég megjelölte azokat a hiányosságokat, amelyeket ki kell javítani ahhoz, hogy nemzetközi szintűvé váljanak az intézmények. Ezek egy részéről a klubok nem tehetnek. Volt olyan észrevétel, hogy kevés a jó pálya, de most vagyunk a pályaépítések közepén. A kritikákra folyamatosan próbálunk reagálni. Bízom abban, hogy két év múlva, amikor a harmadik vizsgálat után elkészül a minősítés, abban már kiváló akadémiákról lesz szó, és olyan jelentést tesznek le az asztalunkra, amelyre építhetjük az utánpótlásra szánt állami támogatások szétosztásának rendszerét” – vázolta a lehetséges közeljövőt a honi labdarúgás első embere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik