Magazin

Egy németországi török srác a keleti harcművészetről álmodik, és filmrendező akar lenni. Első reklámszösszenetei elnyerik a közönség tetszését, a barátnője viszont nemtetszését fejezi ki. Merthogy várandós, és egy komoly apára van szüksége.
2006. 06. 29. 14:25
Mindenképp megrendezzük az idei Művészetek Völgye Fesztivált - nyilatkozta Márta István Főigazgató a FigyelőNetnek. Az igazgató elmondta, hogy amennyiben a fesztivál teljes költségvetését nem sikerül megszerezni, akkor a rendezvény időtartama lerövidül.
2006. 06. 29. 13:46
Az oktatási és kulturális tárca vezetője leépítené a kulturális háttérintézményeket, brit mintára alakítaná át a kulturális finanszírozást, kidolgozná a színháztörvényt – derült ki a Népszabadságból.
2006. 06. 29. 09:44
A Királyi Skót Nemzeti Zenekar is részesévé vált a skót nemzeti himnuszról szóló vitának. Júniusban az edinburgh-i Usher Hallban eljátszottak öt hazafias dalt, amelyekről az együttes honlapján szavazhatnak a skótok.
2006. 06. 28. 16:42
Sem Budán, sem Pesten nem lesz az idén plázs, eddig ugyanis nem érkezett ilyen kérelem a főpolgármesteri hivatalhoz - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Önkormányzat pr-irodájának vezetője, Tisza Zoltán.
2006. 06. 28. 16:20
Legalább két szereplő meghalt a Harry Potter saga utolsó, hetedik folyatásában - árulta el a regényfolyam világhírű szerzője, J. K. Rowling egy televíziós interjú során, óvakodott azonban attól, hogy elárulja mely szereplőkről van szó.
2006. 06. 27. 18:47
Az ötvenes években menő, három évtizeddel később viszont már gyilkos szokás volt a dohányzás a hollywoodi filmek szerint. Az álomgyár napjainkra ismét előszeretettel dugja a bagót a nézők orra alá.
2006. 06. 26. 12:06
A kínai Csen Kaj-kö (Chen Kaige) vette át a 28. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (MIFF) életműdíját a péntek esti megnyitón fesztiválelnök-rendezőtársától, az orosz Nyikita Mihalkovtól; a versenyben Szabó István Rokonok című filmje is indul.
2006. 06. 23. 18:02
Kozma Péter a június 24-i budapesti Múzeumok Éjszakáján újra megjelenik fényfestő vetítőgépeivel. Ezúttal a fenti című installációval a Róth Miksa Emlékházban tiszteleg a huszadik század első felének nagy magyar üvegfestője előtt.
2006. 06. 23. 14:35
Konferenciával vette kezdetét Szekszárdon a Szent László-napok rendezvénysorozata pénteken: a katolikus közösségi házban rendezett László, a szent című konferencia témája a város védőszentje, Szent László király és kora.
2006. 06. 23. 12:15
Csónakos vártörténeti túra, éjjeli omnibuszozás, randevú a múmiákkal: a negyedik Múzeumok Éjszakáján közel ötven magyar város, több mint száz múzeuma várja Szent Iván éjjelén a kultúr- és kalandszomjas érdeklődőket.
2006. 06. 23. 07:00
Idén is a" Táncol az egész város" szlogennel rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben. A kétévente megrendezésre kerülő táncfesztivál célja a "táncvásár", amely keresztmetszetet nyújt a magyar táncművészet színvonaláról, minőségéről, az elmúlt 2 esztendő előadásaiból válogatva.
2006. 06. 22. 17:56
Olvasói sztorik