Élet-Stílus

Táncra perdült Győr

Idén is a" Táncol az egész város" szlogennel rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben. A kétévente megrendezésre kerülő táncfesztivál célja a "táncvásár", amely keresztmetszetet nyújt a magyar táncművészet színvonaláról, minőségéről, az elmúlt 2 esztendő előadásaiból válogatva.

A táncvásár előadásainak – a Szabadtéri Színpad mellett – évek óta játszási helyszíne a Győri Nemzeti Színház Színházterme, a Kisfaludy Terem, és a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ felújított színházterme. A Fesztivál időpontját a Győri Nyárral egyeztetve jelölték ki a szervezők, azaz a rendezvény a környékbeli rendezvények időpontjához igazodik.

Nemcsak fesztivál, szakmai vitafórum is

A táncvásárra meghívást kapnak azok a nemzetközi újságírók, kritikusok, menedzserek, fesztiváligazgatók, akikkel a rendezvény szakmai kapcsolatban áll, s részvételükkel szakmai vitafórumot tartanak a látottakról. Ezeknek célja az alkotók és a táncművészeti szakemberek véleménycseréje a bemutatott darabokról, valamint az új alkotásokra, fellépő társulatokra a nemzetközi figyelem, érdeklődés felkeltése, s ezen keresztül az együttesek meghívásainak, esetleges külföldi vendégszerepléseinek biztosítása.

14 társulat három helyen

A fesztivál keretében 14 társulat előadására kerül sor a Győri Nemzeti Színház színháztermében, 2 előadásra a Kisfaludy Teremben, 4 előadásra pedig a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban. Azok a társulatok, amelyek nem kapnak helyet a főprogramban, a három egymást követő napon (június 20-21-22.) megrendezésre kerülő showcase keretében, 20 perces produkciókkal vehetnek részt, és mutatkozhatnak be. A három nap alatt 15 produkció bemutatására biztosítanak lehetőséget a szervezők. Az előadásokat megelőzően, a színház előtti téren amatőr és alternatív társulatok szabadtéri produkcióit láthatják az érdeklődők, továbbá gyermekprogramok, fesztiválkocsma, vásári hangulat színesíti a táncfesztivált.

A Magyar Táncfesztivál a köztudatban a magyar tánc professzionális rendezvényeként él, és a társulatok is fontosnak tartják a részvételt, mert tudják, hogy mind a bel- és külföldi turizmus, mind a szakmai közönség, mind pedig a fesztiválra érkező hazai és külföldi táncművészeti szakemberek részére kétévente egy olyan fórumot biztosít, ahol a táncművészet színe-java szerepel.

A társművészetek is jelen vannak

A táncművészeti fesztiválhoz társművészetek is kapcsolódnak. A korábbi években fotó- és képzőművészeti kiállítás színesítette a rendezvény programját. Ez alkalommal “Ladányi Andrea” c. és “Barbárok” c. kortárs fotókiállítását láthatják az érdeklődők a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban, a társulatok díszlet- és jelmeztervezőinek kiállítását pedig a Győri Nemzeti Színházban.

A táncművészet nyelvismeretet nem igénylő művészeti ágként mindenkit megszólít, mindenki megtalálja a számára érdekes programot korra és nemzetiségre való tekintet nélkül. Elmondhatjuk tehát, hogy a fesztivál társadalom minden szegmense számára tartalmas és kulturált kikapcsolódást nyújt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik