MSZP
Az asztrológus szerint az MSZP-Együtt megállapodás korrekciója elkerülhetetlen, ez látható akkor, ha felnézünk az égre.
2013. 11. 17. 12:45
A DK ügyvezető alelnöke szerint az ország érdeke, hogy a miniszterelnök "menjen", Orbán Viktor pedig akkor fog távozni, ha létrejön az ellenzéki együttműködés. Molnár Csaba erről szerdán azon a győri rendezvényen beszélt, amelyen bemutatták azokat, akiket a párt Győr-Moson-Sopron megye egyéni körzeteiben kíván indítani a 2014-es országgyűlési választáson.
2013. 11. 14. 09:41
A zenehallgatás mellett a kis Marci kedvenc időtöltései közé tartozik még a táblagép nyomkodása, ahol elkezdett megismerkedni az állatokkal is.
2013. 11. 11. 10:08
Lemondott az MSZP kommunikációs igazgatója, mert ő adta át a bajai hamis videót a hvg.hu-nak. Azt állítja, más nem tudott róla.
2013. 10. 31. 20:12
„El a kezekkel hát az igazmondó, talpig becsületes és zseniális stratéga, taktikai szakember valamint szervező hírében álló Mesterházy Attilától!” – írta a Facebookon a Fideszes EP-képviselő.
2013. 10. 31. 08:17
Király György szocialista sportbizottsági alelnök átvette az állítólagos bajai szavazatvásárlást bizonyító videót, de állítja, nem ő rendelte meg.
2013. 10. 25. 09:15
Szanyi szerint a volt miniszterelnök meghekkelte Mesterházy Attila ünnepi beszédét. Gyurcsány Ferenc azt állítja, erről szó sem volt.
2013. 10. 24. 20:04
Lehetetlenre próbálkozunk, az új választási rendszer fényében megpróbáljuk megtippelni, ki fogja nyerni az országgyűlési választásokat.
2013. 10. 23. 09:00
Választási szövetséget kötött az MSZP és az Együtt. Közös miniszterelnök-jelölt nincs és közös lista sincs.
2013. 10. 22. 20:01