Közélet

Egy volt szocialista képviselő szerint az ellenzék a NER részévé vált

Éles kritikát fogalmazott meg az ellenzékről Bárándy Gergely volt MSZP-s képviselő a Figyelőnek adott interjújában. A politikus – aki még a választások előtt januárban jelentette be, hogy nem indul képviselőnek és lemondott minden párttisztségéről – ügyvédként folytatja.

A szocialisták korábbi meghatározó politikusa szerint

  • A mostani ellenzék 2017-2018-tól inkább tekinthető a rendszer, a NER részének, mint a rendszer ellenzékének.
  • Ugyanakkor autokráciában a rendszer részeként nem működhet. Vagyis vagy a rendszer ellenzékeként fogalmazza meg magát, vagy értelmét veszti még a létezése is.
  • A valódi változás igényét elveszítve, az ellenzéki pártok mára beletörődtek a miniszterelnök által meghatározott centrális erőtér perifériáján betöltött szerepkörükbe, tehát az e rendszerekre jellemző sajátos és hosszú távú ellenzéki szereposztásba.
  • Az autoriter rezsimek jellemzője a gyenge ellenzék, azaz nem a politikai narratíva hiányossága az ellenzék gyenge szereplésének az oka.
  • 2018-ra határozottan érzékelhető volt az, hogy az ellenzék soraiban lejátszódó folyamatokra a kormánypártnak egyre nagyobb befolyása van. Nem csupán kívülről, hanem belül is.
  • A választási kampányban pontosan látszott az, hogy több pártvezető nem a sikerben volt érdekelt.

Bárándy Gergely 2006-ban lett az MSZP parlamenti képviselője, 2009 és 2012 között a párt országos elnökségi tagja volt. 2018-ban vonult vissza, lemondott az MSZP-ben betöltött tisztségeiről.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik