Belföld

Az LMP semmiféle együttműködést nem tervez a szocialistákkal

A Jobbikkal helyi szinten elképzelhetőnek tartja a társelnök a szövetségeket.

A szocialistákkal semmiféle együttműködést nem tervez az LMP, a Jobbikkal viszont nem kizárt helyi szinten a szövetség – mondta Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke a Hír TV-ben.

A politikus, akit kedden parlamenti frakcióvezetőnek is megválasztottak, azt mondta, ha a kongresszus felhatalmazza, kész kidolgozni egy együttműködést az új pártokkal. Fontos célkitűzése, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon úgy hozzanak létre nagyon erős ellensúlyt a Fidesszel szemben, hogy nem állnak szóba „a NER részének tekinthető szocialistákkal”. Ennek ismeretében választotta meg társelnöknek az LMP kongresszusa.

Hozzátette, hogy ebben a kérdésben ő csak javaslattevő, az LMP kongresszusa fogja eldönteni, hogy lehetőséget ad-e ennek az alternatívának a kidolgozására. Azonban hangsúlyosan nem arról van szó, hogy az országos pártvezetők egymás kezébe csapjanak és országos megállapodást kössenek, hanem a felelősségét kell látniuk az új pártok vezetőinek, hogy megadják a lehetőséget területi szinten az együttműködések kialakulására. (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik