Újabb módosító indítványok készülnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény tervezetéhez, amelyekről még ma dönt a gazdasági és informatikai bizottság.
Eddig összesen több mint félmilliárd euróval apasztotta az ország nemzetközi tartalékait a végtörlesztés, a végső adat azonban ennek várhatóan többszöröse lesz.
A monetáris politika a kiszámíthatóság fenntartásával, az árak és a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosításával tud hozzájárulni a gazdaság kilábalásához.
Novemberben újabb 1,102 milliárd euróval csökkentek az ország devizatartalékai, az előző havi 1,889 milliárd euró csökkenés után, és a múlt hónap végén 35,771 milliárd eurót tettek ki - derül ki a MNB előzetes adataiból.
Az elemzői várakozásoknak megfelelő mértékű volt a monetáris tanács keddi, 50 bázispontos kamatemelése az MTI által megkérdezett banki elemzők szerint, akik nem tartották kizártnak, hogy év végéig még egyszer emeli az alapkamatot a jegybank.
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Egyes jóslatok drasztikusabb, 2,00 százalékpontig terjedő egyszeri szigorítást sem zárnak ki.
A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően a pénteki zuhanás után ma levegőhöz jutottunk. Holnap azonban az MNB monetáris tanácsának kamatdöntő ülése miatt a világ figyelme ismét felénk fordul.
Határozott kormányzati és jegybanki lépésekre, s világos kommunikációra van szükség. Ha a forint beszakad 150-200 bázispontos kamatemelés is indokolt lehet.