Média print

A magyar tévépiac unalmas, polarizált és belterjes, az ORTT pedig elvesztette a fonalat – mondta Gáspárik Attila, a romániai Országos Audiovizuális Tanács nemrég leköszönt alelnöke.
2008. 04. 16. 10:56
Elképzelhető, hogy jelentősen bővíti tévénézettséget mérő paneljét az AGB Nielsen – számolt be terveiről lapunknak adott interjújában Vörös Csilla, a társaság igazgatója.
2008. 04. 16. 10:42
A Guinness receptje évszázadok óta a régi, marketingje viszont a legújabb trendeket követi, ennek köszönhetően a „fekete arany” továbbra is az egyik leggyakrabban emlegetett ír termék.
2008. 04. 16. 10:07
Új álompárra talált a média: Nicolas Sarkozy és Carla Bruni olyasmire lehetnek képesek, amit a politika hagyományos eszközeivel nem vagy csak nehezen tudnának megoldani.
2008. 04. 16. 10:02
Konfliktusforrás lehet a televíziók és a kábelszolgáltatók között a kábeles digitalizáció módja, ennek egyik első jele, hogy a Sport Tv műsora kikerült harmincezer háztartásból. Mindeközben újabb tévé helyezte át a székhelyét külföldre.
2008. 04. 16. 09:23
A felelős működés terén leginkább élen járó cégek már külön szakterületként kezelik a CSR-t. Tervezik, szervezik és mérik az egyes projektek megvalósulását, az eredményeket és hatásokat.
2008. 04. 16. 09:15
Website-ok közötti tematikus ranglistákat felállítani mindig kockázatos vállalkozás. Az egyik probléma, hogy egyes témakörök határait meglehetősen nehéz megfogalmazni. A gazdaság és a pénzpiac hírei ezer szállal kapcsolódnak a legkülönfélébb területekhez, így nem csoda, ha egy gazdasági weboldalon a politika, a közélet, a technika vagy akár a sport híreivel is találkozunk. Hasonló átjárások vannak a hírsite-ok [...]
2008. 04. 16. 09:05
Aranylabdás futballsztárt igazolt le csapatába a Szentkirályi Ásványvíz Kft. A hazai ásványvízpiac emblematikus szereplője nemzetközi sikerre törne, ám a Luís Figóra épülő kampány egyelőre csak hazánkban fut majd.
2008. 04. 01. 12:00
Németország után az Európai Unióban is vesztésre áll a Gmail név használatáért vívott küzdelemben a Google. Egy német vállalkozás szlogenje miatt Európában valószínűleg GoogleMail lesz a webes levelező szolgáltatás neve.
2008. 04. 01. 12:00
Új hazai médiatulajdonosi elit van kialakulóban, amelyet zömében az ingatlan-, illetve a bankpiacról érkezett befektetők alkotnak. Többen közülük a hírgyártásban is üzleti babérokra törnek, de akadnak olyanok, akiket politikai szándékok vezérelnek.
2008. 04. 01. 12:00
Nem hagy fel a kommunikációval Serényi János, aki húsz év után távozik a közép-európai régió első nemzetközi reklámügynöksége, a McCann Erickson Budapest csapatától. A szakember saját céget alapít.
2008. 04. 01. 12:00
Miután a Procter & Gamble és az Unilever a szappanpiaci részesedéstől a kémbotrányokig korábban számtalan kérdésben összetűzésbe került, most magasztosabb célt tűztek ki maguk elé: a világ megmentéséért szállnak versenybe.
2008. 04. 01. 12:00
Ha csak minimális mértékben, de tavaly növekedett a második legnagyobb európai reklámpiac mérete. A német cégek összesen bruttó 20,9 milliárd euró értékben költöttek hirdetésekre.
2008. 04. 01. 12:00
A Danubiust hamarosan meg fogja előzni a Petőfi – jövendöli Such György, a Magyar Rádió elnöke, aki elmondta, hogy pályáznak majd a digitális rádiós multiplex üzemeltetésére is.
2008. 04. 01. 12:00
A nyomtatott lapok kiadóinak elsődleges feladata, hogy tartalmaikat kombinálják az online megjelenéssel – mondta a Marketing&Médiának adott interjújában Donald Kummerfeld, a Magazinkiadók Nemzetközi Szövetségének elnöke.
2008. 04. 01. 12:00
Régiónk CSR-trendjeiben közös jellegzetességek mutatkoznak. A kormányok ugyan foglalkoznak a kérdéskörrel, valódi gazdája azonban sehol sincs a témának. A civilszervezetek energiáinak nagy részét a források felkutatása köti le.
2008. 04. 01. 12:00
Egyre jobban csökken a húsvét jelentősége a hazai dekorációs piacon. Sonkára és csokoládéra mindenképpen költünk, asztali díszre csak akkor, ha marad rá pénzünk.
2008. 04. 01. 12:00
A hírközlési hatóság kiírta a multiplex üzemeltetésére szóló pályázatokat, azonban a rádiós digitális átállásnak még mindig nincs végleges időpontja. Közben a legfrissebb helyi rádiós kutatás az adók hallgatottságának csökkenését mutatja.
2008. 04. 01. 12:00
Az idén várhatóan tovább emelkedik az üzleti kommunikációra szánt pénzek összege az USA-ban. Az előrejelzések az internet jelentőségének növekedését jósolják ezen a területén is.
2008. 03. 18. 12:00
A március 9-i népszavazást megelőző két hét online híreinek olvasottsági statisztikáiból nem lehetett megjósolni a kifejezetten magas részvételi arányt. A tíz legolvasottabb hír között mindössze kettő szólt a népszavazásról, pontosabban az Index.hu oldalain lebonyolított próbavoksolásról. A népszavazáshoz kapcsolódó legolvasottabb hírek 25-30 ezer internetezőt értek el, míg a top 10-es listába több mint 40 ezer olvasóval [...]
2008. 03. 18. 12:00
Gyors növekedés várható a következő években az online könyvértékesítésben, 2010-re 9,5 milliárd dolláros lehet a globális piac. A nemzetközi és hazai webes könyvboltok termékportfóliójuk bővítésével növelik forgalmukat.
2008. 03. 18. 12:00
Hazánkban is egyre inkább előtérbe kerül a felelős vállalatirányítás és a CSR-szemléletmód. Érdekes módon mi kicsit készen kapjuk a multinacionális cégek által mind kiemeltebben kezelt felelős hozzáállást.
2008. 03. 18. 12:00
Olvasói sztorik