koncert

Noha a zenekar már közel 30 éve áll színpadon, még mindig óriási lendülettel készülnek minden egyes koncertjükre. A szokásaik az eltelt időben semmit sem változtak: közös öltözőt használnak, emellett egy hangszigetelt helységet is kértek, amiben felpörgetik magukat a koncertre. A Metallicának nem voltak speciális igényei az étkezést illetően sem, bár Kirk Hammet vegetáriánus, James Hetfied [...]
2010. 05. 06. 15:30
Az új helyszínek (Szombathely, Őriszentpéter és az ausztriai Rudersdorf) új koncepciót is hoznak, de a fesztivál továbbra is a friss művészeti produktumok bemutatására koncentrál – mondta el Hartyándi Jenő fesztiváligazgató, aki szerint bár megtalálhatók lesz a fesztiválon a “klasszikus Mediawave-hangulat”, ezúttal inkább az újdonságokra koncentrálnak. A filmfesztiválra 81 országból 1173 nevezés érkezett, ezek közül 8 [...]
2010. 04. 20. 16:46
A japán turné után Dylan április közepén fellépett volna a kínai fővárosban és Sanghajban is, ezt azonban megtiltotta neki a kínai vezetés. – tájékoztatott a Sunday Morning Post. A hír hallatán több Ázsiába tervezett koncertjét is lemondta az énekes. „Az volt számára a legjobban várt este, amikor a kínai közönség előtt lépett volna fel” – [...]
2010. 04. 05. 19:15
A U2 két és fél órás 2009-es fellépését mintegy 100 ezer ember tombolta végig, minden bizonnyal ez volt Amerikában az együttes eddigi legnagyobb koncertje. A show-t 27 kamerával rögzítették, a koncertfelvételt pedig az a Tom Krueger rendezte, aki a U2 3D-s mozifilmjét is. Az együttes most augusztus elejétől két hónapon keresztül Európában koncertezik majd. A [...]
2010. 04. 02. 13:37
Több ezer lány álldogált sírva a moszkvai lezárt aréna előtt, a hidegben. Az együttes azzal az indokkal mondta le a fellépést, hogy vitába keveredtek a helyi szervező, Topconcerttel. Amíg a négy magdeburgi zenész saját honlapján a koncert elmaradásáról írt, addig a moszkvai rendező arról számolt be, hogy minden feltételt teljesítettek a Tokio Hotel részére. A [...]
2010. 03. 12. 07:35
Újabb régi vágya teljesül július 22-én a magyar rockrajongóknak. A Papp László Budapest Sportarénában koncertezik Lenny Kravitz, a sokhangszeres amerikai rockzenész, énekes, dalszerző, producer és hangszerelő.
2008. 03. 20. 21:19
Olvasói sztorik