Meg akartak védeni egy alig pár száz embert foglalkoztató céget, és emiatt most tízezrek megélhetése került veszélybe. Sőt, sokak szerint ennél sokkal több: maga a demokrácia.
Az észak-amerikai országban ősztől lesz legális a marihuána, és a fogyasztóknak még csak kis sem kell majd mozdulniuk otthonról, ha be akarnák szerezni.
Donald Trumpot két dolog érdekli: a pénz, és a kép, amit róla látnak a szavazók. Ezekért bármit hajlandó romba dönteni. És érdekes megnézni azt is, mennyivel szívélyesebb egy diktátorral, mint a szövetséges demokráciák vezetőivel.