Élet-Stílus

Iskolások összefogása mentette meg a 8 éves fiút a hatméteres zuhanástól – videó

Egy sípályát elkerítő háló segítségével mentette meg öt iskolás egy kisfiú életét – írta a Mirror. A 12 éves Joshua Ravensbergen és barátai éppen a Vancouver melletti Grouse Mountain lejtőjén voltak, mikor egy fiú kicsúszott a sífelvonó üléséből és apja már csak a csuklóját tudta elkapni.

A felvonó pedig ment tovább, végül olyan magasan, úgy 6 méter magasságban állt meg, ahonnan már nem tudott leugrani a nyolcéves.

Ravensbergen később azt mondta, attól féltek barátaival, hogy komolyan megsérül a fiú, a felnőttek meg csak álltak egy helyben.

Voltak ott emberek, de csak álltak, és nézték a fiút, nem tudták mitévők legyenek

– mondta a tizenkét éves.

Ezért fogták a narancssárga hálót és pár, az oszlopokat fedő szivacsot ás odatartották a fiú alá. Egy másik segítségre siető fiatal, Gabriel Nielson azt mondta, azért még eltelt egy időbe, míg a gyereket rávették, hogy rúgja le a sílécét és engedje el az apját.

De aztán a fiú csak engedett, lezuhant, és az iskolások leleményessége miatt nem történt komoly baja.

A nyolcéves a székben a családjával, apján kívül, anyjával és hároméves húgával ült, az apa, míg a fiút fogta, a kislányát is a kezében tartotta. A srácot kórházba szállították biztonságból, ahol megerősítették, tényleg nem lett semmilyen sérülése.

Kiemelt kép: Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik