Szórakozás

Az aranylabdás német világbajnokot érintő botrány a hét elején pattant ki, amikor a Bild riportere megmutatta a szakembernek azokat a fotókat, amelyeken a modell egy dúsgazdag üzletemberrel csókolózik. „Sokkoltak a felvételek, és bár nagyon fáj, hogy megcsalt, de még jobban bánt, hogy becsapott, hazudott nekem, holott mindent megtettem érte” – mondta az összetört Matthäus. „Úgy [...]
2010. 07. 23. 10:46
A váratlan fejleményről az ausztrál David Jones divatház szóvivője számolt be, ugyanis Kerr az ő alkalmazásukban áll. Arról viszont nem szólt a fáma, hogy mikor és hol tartották meg a szertartást. Kerr közleményben hálálkodott a divatháznak, amiért nagyvonalúan elengedték a tavaszi kollekció bemutatásáról, amelynek időpontját augusztus 3-ra tűzték ki. Egyúttal hangsúlyozta, hogy szeretné folytatni a [...]
2010. 07. 23. 10:26
– Tavaly nem voltunk nyaralni, de a nyitott kocsival való furikázás adott egy üdülési hangulatot a hétköznapjainknak. A nyarat végigküldtem vele, isteni volt, élveztem, de kieszi az embert a zsebéből. Kénytelen leszek eladni, bármennyire is a szívemhez nőtt. Most garázsban áll, mert a szerződésem szerint még egy évig nem adhatom el, de használni már nem [...]
2010. 07. 23. 10:23
A Globo televíziós csatorna beszámolója szerint a 37 éves menyasszony és a 49 éves vőlegény Brazíliaváros legjelentősebb vértranszfúziós állomásán mondta ki a boldogító igen. Az ara, aki a Vöröskereszt önkéntese, januárban súlyos autóbalesetet szenvedett, életét negyvenadagnyi vérrel sikerült csak megmenteni. Cilma de Paula Azevedo ezért úgy gondolta, hogy a legjobb nászajándék az lenne, ha növelnék [...]
2010. 07. 23. 09:39
A fitneszguru többnyire aggályosnak tartja a fogyasztószereket, elmondása szerint ugyanis nincs olyan tabletta, ami klinikai vizsgálatok alapján étrend és mozgás nélkül súlycsökkenést eredményez. “Mónika lehet, bízik abban, hogy fogyni fog a tablettától, de hiába. Azt az egyet tudom javasolni neki, hogy vigyázzon, mert könnyen átverhetik. Akkor fog bármilyen testsúlycsökkenést tapasztalni, ha naponta legalább 30 percet [...]
2010. 07. 23. 09:27
Stohl András szerda este háromnegyed kilenckor alighogy megérkezett Ferihegyre a Madridtól 200 kilométerre lévő Almagróból, máris rohant a 230 kilométerre lévő Siklósra, ahol többtucatnyi emberből álló társulat várta, hogy végre elkezdődjön A Tenkes kapitányának összpróbája. Az RTL Klub egykori sztárja május 8-i balesete óta több munkát is elbukott, köztük a tehetségkutató műsor, az X-Faktor műsorvezetését [...]
2010. 07. 23. 07:46
Ausztrália-szerte a nyílt utcán és különböző rendezvényeken próbálja meggyőzni a választókat az új párt. Jelmondatuk szerint nekik „a választók kielégítése” a legfontosabb, és arra számítanak, hogy sok fiatal választja majd őket a szavazóurnáknál. Legfőbb ígéretük, hogy távol tartják a politikát az emberek hálószobáitól, és feloldják az internetes szexoldalakra vonatkozó ausztrál törvényi korlátozásokat.
2010. 07. 23. 07:03
“Kérdőre vontam a nejem a fotók miatt. Ő azt mondta: amikor a leleplező képek készültek, amelyeken összebújik és csókolózik azzal az olasszal, akkor részeg volt, különben nem tett volna ilyet”– számolt be a Bildnek Lothar Matthäus. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya azt mondja, Liliana tagadja, hogy lefeküdt a talján csődörrel. “Esküszöm az anyám és [...]
2010. 07. 23. 07:02
A vörös ördögök becenevű csapat egyébként rendkívül népszerűnek számít a muzulmán többségű Malajziában. Malajziai vallási vezetők kijelentették, hogy muzulmán hívők nem viselhetik a mezt, a csapat címerében látható ördögkép miatt. Az ördögös mez mellett nem vehetik fel muzulmánok a brazil, a portugál, a szerb és a norvég válogatott, valamint a Barcelona mezét sem, amelyeken a [...]
2010. 07. 22. 18:16
Ez immáron a kilencedik saját tervezésű illata, aminek a Radiance nevet adta. Lefordítva annyit jelent, ragyogás. Tubarózsa, jázmin, narancsvirág, erdei gyümölcs, írisz – ezek az illat összetevői. Spears kisasszony eddigi “illatos vállalkozási” nagyon sikeresek voltak, ezért az énekesnő számít rá, hogy a mostani is hasonló keletű lesz. Britney nemrég megtervezte az első saját divatkollekcióját is. [...]
2010. 07. 22. 18:16
A németországi Oberhausen Sea Life Aquariumában élő Paul a futball-világbajnokság alatt vált világhírűvé, amikor sorozatban nyolc meccs eredményét jósolta meg: sikeresen kiválasztotta a győztes csapatokat. Végül a spanyol válogatott bajnokságát is megjósolta, ezzel belopta magát a spanyolok szívébe. Pault magukkal is akarták vinni: helyi vállalkozók 35 ezer eurót (9,9 millió forintot) ajánlottak fel, hogy az [...]
2010. 07. 22. 17:04
A kitüntetést 2002-ben alapította a televíziós akadémia a filantróp Hope emlékének ápolására, Clooney a negyedik díjazott, az utóbbi öt évben ugyanis nem adták ki az elismerést – számolt be a Variety.com. A színész többek között a dárfúri menekültek ügyében és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak, valamint a januári haiti földrengés áldozatainak megsegítésében vállalt szerepet. [...]
2010. 07. 22. 16:21
Sandra Bullock megint bírósági végzéshez folyamodott az ellen a férfi ellen, akit 2003-ban zaklatással vádolt meg. Mint ismert, Thomas James Weldon az Amerikai Egyesült Államokban mindenhová követte Bullockot azért, hogy találkozhasson vele. Ám ez sosem sikerült neki. A távolságtartás megtiltja majd Weldonnak azt, hogy bármiféle kapcsolatba lépjen a filmsztárral, beleértve a házát és a forgatási [...]
2010. 07. 22. 16:04
A férfi apja az Arab News című lapnak elmondta: sem orvosok, sem vallástudósok nem tudtak meggyőző diagnózist felállítani Turki állapotát illetően. Amikor a férfinak rohama van, egész teste rázkódik, és női hangon beszél. Az apa bevallása szerint korábban maga is gyakran szenvedett ilyen rohamoktól, amíg egy sejk ki nem gyógyította a különleges betegségből. A lap [...]
2010. 07. 22. 14:59
Cumival a szájában és fülhallgatóval a fején keveri a slágereket a pelenkás kisbaba. Mi több, nemcsak keveri a zenét, de még táncol is rá az apró csecsemő, aki vélhetően nem rég tanulhatott meg járni is. Ha így folytatja nagy jövő elé néz a kisöreg…
2010. 07. 22. 14:47
Amennyiben Heidi Klum hosszú lábát bármilyen baleset éri, 2,2 millió dollárt perkálnak le a szupermodellnek. Tom Jones énekes ennél még a mellkasszőrzetét is többre tartja: hétmillió dollárra biztosította. Claudia Schiffer akkor kötött biztosítást az arcára, amikor néhány éve autóreklám forgatására adta a fejét. Jennifer Lopez mindenekelőtt a fenekét biztosította. Azért a többi testrészéről is gondoskodott, [...]
2010. 07. 22. 14:32
Keith Schilling azt nem árulta el, hogy mekkora összeget kapott Pitt és Jolie kártérítésként. A News of the World az ítélet szerint a lapban bocsánatot is kér majd a hamis állításért. Még a per előtt a sztárpár levélben is kérte az újságot, hogy vonják vissza a hazugságaikat, de ezt a lap szerkesztői nem tették meg. [...]
2010. 07. 22. 13:50
Az elhuny popkirály húga nemrég Szardínia sziget szellőztette meg közepesen dús idomait. Egyesek pletykák szerint az énekesnő annak köszönheti elfogadható formáit, hogy újra szerelmes. Állítólag tavaly év vége óta egy Wissam Al Mana nevű üzletemberrel jár, aki 9 évvel fiatalabb nála.
2010. 07. 22. 13:12
Egy nappal azután, hogy a francia hatóságok hivatalosan is vádat emeltek Franck Ribéry (Bayern München) és Karim Benzema (Real Madrid) ellen kiskorú prostituálttal való szexuális kapcsolat létesítéséért, kiderült, hogy Ribéry vélhetően tudott arról, hogy a lány még kiskorú, lévén az amúgy házas focista volt az, aki tavaly lefoglalta és kifizette Zahia Dehar Münchenbe szóló repülőjegyét. [...]
2010. 07. 22. 13:01
Olvasói sztorik