Szórakozás

Berlusconi egy csődör az ágyban

A 73 éves örökifjú Berlusconi egy tavalyi partin állítólag három fiatal prostituáltat rendelt az ágyába 282 ezer forintnyi euróért.

Az egyik prostituált a La Repubblica című olasz újságnak mesélte el élményeit. A 38 éves Maria Teresa De Nicolo szerint ő és még két római lány volt együtt Berlusconival, a politikus római villájában egy tavalyi partin.

„Engem egy üzletember, Gianpaolo Tarantini hívott meg a bulira. Mindössze 30 percet adott, hogy elkészüljek, már jött is értem a limuzin. Egyetlen utasítása az volt. legyek szexi, mert ma Berlusconival fogok vacsorázni. Először azt hittem, hogy tréfál” – nyilatkozta a Terry becenévre hallgató örömlány. „A partin tizenöt lány jelent meg, közülünk válogatott Berlusconi, végül rám és még két másik lányra esett a választása. Az egész éjszakát vele kellett töltenünk, csak másnap reggel hagytuk el a villát.”

A politikus nem volt hálátlan, ékszert és ezer eurót (282 ezer forintot) adott a lányoknak, akiknek még az útiköltségét is kifizette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik