Szórakozás

Naomi az utóbbi időben a gyémántbotránnyal került a címlapokra, ezt pedig a játéktervezők is kihasználták. A különös programban harminc másodperc alatt kell megszabadulni a drágakövektől, amelyeket a modellre kell hajigálni, és ha ez sikerül, Naomi így sóhajt: „Ez szörnyű kellemetlen számomra!”
2010. 08. 18. 08:41
Magdolna táncpartnerével, Pál Attilával háromszoros magyar bajnok volt standard és latin táncban, de a fiatal nő térdsérülése megálljt parancsolt a sikereknek. A kifutón viszont tovább tündökölt, négy évvel ezelőtt Máltán megnyerte a legszebb női test címet egy nemzetközi szépségversenyen, Ukrajnában pedig királynővé koronázták. Két éve pedig egy kisfiúnak adott életet. A szoptatás után gyorsan vissza [...]
2010. 08. 18. 08:31
A múlt héten megdöbbenést keltett, hogy Verrasztó Dávid, a margitszigeti Európa-bajnokságon szereplő magyar úszóválogatott tagja „egyezményes jellel” hozta a világ tudtára elmarasztaló véleményét, felemelt középső mutatóujjal üzent valakinek vagy valakiknek. A hazai szövetség vezetői elnézték a kirívó fegyelmezetlenséget, de az európai szervezet (LEN) bekérette az ominózus tévéfelvételeket, s szóbeli figyelmeztetésben részesítette a magáról megfeledkező versenyzőt. [...]
2010. 08. 18. 08:09
A sakkozó holttestének exhumálásáról az Izlandi Legfelsőbb Bíróság döntött júniusban, miután Marily Young, akinek korábban viszonya volt Fischerrel, azt állította, hogy a sakkozótól származik a jelenleg 9 éves lánya. A korábban a “sakk fenegyerekének” nevezett Fischer 2008 januárjában halt meg, végrendelet nélkül. Kétmillió dolláros vagyona megszerzéséért folyamatosan harcolnak az örökösök. A viszályban Fischer volt felesége, [...]
2010. 08. 18. 07:12
A pakisztáni áradások miatt eddig húszmillió embert veszítette el a fedelet a feje fölül, de az adományok messze elmaradnak a földrengés rázta Haitinak vagy az ázsiai cunami áldozatainak juttatottakhoz képest. Mint a filmszínésznő elmondta: megérti, hogy Haiti és más katasztrófák után az emberek már belefáradtak az adakozásba, pedig most újabb komoly segítségre van szükség. A [...]
2010. 08. 18. 07:04
Máté Kriszta és Bárdos András nemrég, a TV2-től való távozásuk után nyíltak meg, a konkurens csatorna műsorában azt is bevallották, hogy a Tények egyik adása előtt a stúdió egyik helyiségében fogant meg kislányuk. Pedig Kriszta ismeretségük elején egyenesen irtózott a rosszul fésült, ízléstelenül öltöző Bárdostól, egy nap mégiscsak felfigyelt rá, egy barátnője hívta fel rá [...]
2010. 08. 17. 17:03
Christiano a mai napig nem árulta el, hogy ki volt az édesanya. Most Ronaldo egykori barátnője, Nereida Gallardo előállt a megoldással: egy Amerikában dolgozó londoni diáklánytól született meg a gyerek. Nereida elárulta: a fiatal lány annak idején őt kereste fel a Facebookon, miután kiderült, hogy terhes, de Ronaldóval sehogyan sem tudta felvenni a kapcsolatot. Az [...]
2010. 08. 17. 15:06
2008-ban és 2009-ben is szárnyra keltek olyan pletykák, melyek szerint újra és újra próbálkoztak, de Owen hiába ragaszkodott Kate-hez, a közös boldogság nem akart összejönni… A bájos, szőke színésznőt ezután Lance Armstronggal és Madonna exével, Alex Rodriguezzel látták, most pedig a Muse-ból ismert Matt Bellamyval jár. Talán most Owenre is rátalál a boldogság, hiszen a [...]
2010. 08. 17. 14:58
Kelly hét ruhamérettel lett vékonyabb: testsúlyának felét, összesen 70 kilót hagyott el, ezért ítélték neki az év fiatal fogyókúrázója díjat Nagy-Britanniában. Mikor belekezdett a fogyókúrába, 150 kilót mutatott a mérleg a 19 éves egyetemista lány alatt, aki súlyos cukorbetegségben szenvedett a hatalmas túlsúly miatt. „Az egyetemen kellett volna töltenem az időt a társaimmal, de én [...]
2010. 08. 17. 14:18
“Én nagyon szeretem a Szigetet, a fesztiválokat, szeretem, ha nem bámulnak bele az arcomba, mint egy csodabogárnak, szeretem azt, amikor elvegyülök a tömegben, és mindenki tök jó fej” – sorolta Fresh Andi a Jujj.hu riporterének. Hozzátette, az a jó, ha senki nem foglalkozik azzal, hogy ki hogy néz ki, kin milyen ruha van, hanem tök [...]
2010. 08. 17. 14:01
Nagy Zsuzsanna Fruzsina, az 57 éves, lelkes legendajelölt két okból kifolyólag is izgatottan várta az idei válogatót: ő nemcsak egy énekes produkcióval, hanem egy Sándornak szánt vallomással is érkezett. Hogy Zsuzsannának sikerült-e meghódítania a szőrösszívű zsűritagot, a TV2 videójából kiderül:
2010. 08. 17. 13:47
A meccset délután öt órától tartják az alsóörsi labdarúgópályán a balatoni település csapata és Alibánfa labdarúgócsapata között, melyben az elhunyt 21 éves fiatalember is játszott – tájékoztatott Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere. Két hete egy személyautót igazoltató rendőrre lőttek Alsóörsön. A 29 éves főtörzsőrmester, valamint az ellenőrzött autóban ülő 21 éves fiatal életét vesztette, egy harmadik [...]
2010. 08. 17. 13:31
Nikki Lee például nightclubban, aluljáróban, strandon vagy épp erkélyen keveredett egyéjszakás kalandokba. Ezenkívül rendszeresen jár szexvakációkrais, melyek lényege, hogy az alkalmi párocskák szinte mindenhol szeretkeznek, csak az ágyban nem. Nikki külön füzetben táblázatot is vezet a kalandjairól. A jegyzettömbbe felvezeti, hogy mikor, hol és kivel történt meg a dolog, majd osztályzatot is ír az élmény [...]
2010. 08. 17. 13:29
Minden autórajongó álma lehet eltölteni egy éjszakát ebben a hotelben, ahol a szobák berendezése és az ágy is régi járművekből készült. A stuttgarti hotelben van olyan szoba, melyet az autómosó ihletett, alhatunk egy vadnyugati autópálya díszletei között, illetve az autótípusok között a Morristól a Mercedesig szinte minden megtalálható. A szállodát a repülőtér melletti, 3 emeletes [...]
2010. 08. 17. 13:19
A színésznő filmszerepek híján valóságshow-t forgat izgalmas életéről, így eshetett meg, hogy Az It’s Complicated címet viselő szappanopera legutóbbi részében Denise fedetlen keblekkel napozott a strandon, míg meg nem zavarta őket egy fotós. A színésznő barátnőivel szeretett volna eltölteni egy nyugodt délutánt a strandon, napozás közben pedig levette a felsőjét. Pár perc múlva a közelben [...]
2010. 08. 17. 13:18
Tiszteletbeli katona lett a kétlábú kutyus, akinek az a feladata, hogy segítsen a sérült katonákon. A videóban a labrador a hátsó lábain ugrándozik és katonai dzsekit visel. Ezt viseli akkor is, amikor a kórházakban és a bázisokon meglátogatja a sérült katonákat. Faith egyik első lába már a születésekor hiányzott, a másik pedig annyira deformált volt, [...]
2010. 08. 17. 13:11
Talán tanultak honfitárs kollégáik hibájából, akik egy hónappal ezelőtt viszont kihagyták egy záróvonal egy részét döglött borz miatt. Az az állat is az úttest közepén hevert, és azt sem volt kedvük odébb tolni a festőknek, viszont befesteni sem, így csaknem méter hosszan nem volt kettős záróvonal az A338-as számú főúton Downton városának közelében több napig. [...]
2010. 08. 17. 13:06
Whoopi Goldberg nem igazán járatos az angol etikettben, legalábbis erre enged következtetni legutóbbi tette, mely szerint hívatlanul kopogott be a brit elnöki rezidencia, a Downing Street 10 ajtaján. A színésznő éppen Londonban tartózkodik, ahol az 1992-es nagy sikerű filmje, az Apácashow színpadi változatában szerepel. Goldberg egyik szabadnapján a nyakába vette a várost, hogy megnézze London [...]
2010. 08. 17. 12:29
Hatodik házát vette meg Nicole Kidman és férje, Keith Urban. A színésznő és Keith ezúttal egy manhattani ingatlant vásárolt magának, aminek két terasza van, és az egyik a Hudson folyóra néz. A pár tízmillió dollárt költött az álomotthonra, ami több mint kétmilliárd forintnak felel meg. A szerény házikóban még a pár autójának is liftje van, [...]
2010. 08. 17. 12:11
Olvasói sztorik