Szórakozás

A mű szerzője, Cunill Sanz szerint Letizia hercegnő nem elég, hogy botrányos körülmények között vált el exférjétől, Alonso Guerrerótól, rendszeresen szeretőket tartott. Emellett nem vetette meg az alkoholt és a drogokat sem, rendszeresen szívott hasist. Ráadásul – Sanz szerint – a hercegnő 1996-ban Mexikóban abortuszt végeztetett el. A szerző azt állítja, nem alaptalanul vádaskodik, Letizia [...]
2010. 09. 17. 14:42
A 127 óra című film alapjául Aron Ralston hegymászó története szolgált, aki 2003-ban kirándulás közben egy szurdok hasadékába zuhant, karja pedig beszorult egy legördülő szikladarab alá. 127 órán át várt, hátha megtalálják, majd úgy döntött, amputálja a saját karját, hogy kijuthasson a hasadékból. A film készítőinek olyan érzékletesen sikerült megörökíteniük a jelenetet, hogy a torontói [...]
2010. 09. 17. 13:48
A Hilton szállodalánc örökösnője egy állatkereskedésben járt, és mikor meglátta a nyulakat, amelyeket a kígyóknak szántak, úgy döntött, megveszi őket. “Tápláléknak szánták a nyuszikat. Valamit tennem kellett! Megmentettem 20-at, és most a hátsó kertemben szaladgálnak boldogan” – írta Paris a Twitteren.
2010. 09. 17. 13:37
A világbajnokságon szeptember 19. és 26. között 64 nemzeti csapat, köztük 16 női csapat találkozik a riói Copacabana tengerparton, ahol egy újonnan épült utcai stadion három, ötezer fő befogadására alkalmas futballpályáján játszhatnak. A világbajnokságot 2003 óta rendezik meg évente más-más helyszínen, Magyarország 2006 óta vesz részt a nemzetközi megmérettetésen. Az Oltalom Sportegyesület játékosai számára hazai [...]
2010. 09. 17. 13:28
Freida Pinto a GQ magazin számára állt modellt késsel a kezében, miközben egy gránátalmát „gyilkol”. Az egzotikus szépség elmondta, a határozottságra és a vadságra is szükség van, a hétköznapi helyzetekben és az intim pillanatokban egyaránt. A színésznőnek a Gettómilliomos óta egy perc szabadideje sincs, sorra kapja a főszerepeket. De nem csak szakmailag vált elismertté, a [...]
2010. 09. 17. 13:17
A kolumbiai rendőrség „letartóztatott” egy papagájt, miután az állat több rablónak és kábítószer-kereskedőnek segített a menekülésben egy rajtaütés során. Az állat az egyenruhások láttán egyre csak azt hajtogatta: „Fuss, szaladj, vagy elkap a macska! Fuss, szaladj…”. Lorenzo papagájt valószínűleg beidomíthattak a riasztójelzésre, ráadásul nem is rosszul, ugyanis a házban tartózkodó összes személynek sikerült meglépnie a [...]
2010. 09. 17. 12:17
Santra, a finnországi Ahtary állatkert nőstény a délutáni csendespihenő után kezdi meg tornagyakorlatait, amelyek mindig pontosan 15 percig tartanak. Santra először az egyik, majd a másik lábát nyújtja fel ülő helyzetben, majd mindkét hátsó végtagját egyszerre feszíti ki. A végén terpeszben ül, és behajol a két lába közé. „Santra ma már egyetlen délutánt sem hagy [...]
2010. 09. 17. 12:04
A The Amazing Race nevű amerikai showműsorban a pároknak különböző feladatokat kell megoldaniuk, hogy aztán a végén elvigyék a fődíjat, 1 millió dollárt. A legújabb játék során katapultból kilőtt dinnyékkel kellett eltalálniuk kihelyezett bábukat. Az egyik ilyen szerencsétlenül elsült lövésnél sérült meg a lány- írja az Orange News. „Nem éreztem az arcomat és irdatlan fejfájásom [...]
2010. 09. 17. 11:43
– Eddig ez volt életem legszebb nyara, hiszen eseménydús volt és nagyon-nagyon jó dolgokkal volt tele. Túl sok időt nem töltöttem a barátnőimmel, mert a legtöbb időt a párommal töltöttem, aki július elején jött haza Amerikából, és sajnos nemrég vissza is ment oda. Így, hogy tudtuk, hogy el fog menni, még jobban átéltük a pillanatokat, [...]
2010. 09. 17. 10:45
„A Vígszínház színpadán versenyeztünk a továbbjutásért. Igaz, amikor megláttam, hogy a nagynéném keresett, átsuhant az agyamon, hogy valami baj van, de aztán annyira elragadott megint a verseny, hogy elfelejtettem visszahívni. Így amikor kimentem a színpadra, akkor még semmit sem tudtam arról, hogy mi történt” – emlékezett vissza a tragikus napra J. Bernadett. A család megvárta, [...]
2010. 09. 17. 10:36
Anna Kournikova nagyon sok reklámban tűnt már fel, emellett magazinok címlapján is pózolt. A teniszcsillag nemrég a Maxim férfimagazinnak pózolt fehér bikiniben napbarnította testtel. Kournikova és Enrique Iglesias spanyol énekes már 9 éve együtt vannak, de nem terveznek még esküvőt.
2010. 09. 17. 09:24
A világrű spanyol tenor tizenegyedikként kapja meg az év személyisége címet, amelyet korábban olyanoknak ítélték oda, mint Gloria Estefan, Julio Iglesias vagy Carlos Santana. A címet a zenei életben nyújtott kimagasló teljesítményének és emberbarát aktivitásainak köszönheti. A ceremónia során barátai előadják Domingo néhány világsikerű dalát, és kedvenc műveiből is válogatást mutatnak be. Az est bevételének [...]
2010. 09. 17. 08:53
Sinte mindenki meglepődött a repülőtéren, amikor Gaga kisasszony egy szál fehérneműben mutatkozott. A biztonsági kapuknál amúgy is levetetik az utasokkal a cipőjüket, övüket, és egyéb gyanús ruhadarabjaikat, ám Gaga úgy tűnik sietett megspórolni a vetkőzéssel és visszaöltözéssel töltött időt. A dolog érdekessége, hogy Lady Gaga még bilinccel is át tudott jutni a fémdetektoros kapun, ami [...]
2010. 09. 17. 08:16
Penélope Cruz hetekkel ezelőtt tudta meg, hogy babát vár, ám amíg ő majd kiugrott a bőréből örömében, addig a Karib-tenger kalózai című film alkotóinak komoly fejfájást okozott a dolog. Terhessége miatt az egész forgatási tervet át kellett alakítani, és a sztár állapota miatt a lehető leghamarabban be kell fejezni a munkákat. A nyers filmkockákon amennyire [...]
2010. 09. 17. 08:02
Erdélyi Mónika Az Esti sztori kamerái előtt azt is elárulta, hogy erős férfira vágyik. – Most nincs nagy ő az életemben, ez az örömforrás kiesik, de hát istenem, túlélem. Persze nem arra rendezkedtem be, hogy nem kell férfi. Azért hívom örömforrásnak, mert azért választunk párt, hogy az életünket szebbé tegye – magyarázta a Reggeli műsorvezetője. [...]
2010. 09. 17. 07:54
A 49 éves brit asszony képtelen befolyásolni beszédét, hangját, mimikáját. A somerseti nő bár hallja, hogy nem stimmel a beszéde, nem tud rajta változtatni. – Szörnyű, olyan, mintha elveszítettem volna az identitásomat. Nem tudnak mit tenni ellene, január óta tart ez az állapot, olyan, mintha francia akcentussal beszélném az anyanyelvemet. Azt mondják, akár örökre így [...]
2010. 09. 17. 07:47
A TV2 Édesnégyes című műsorában Zoé, Petronella, Adri és Ági közül hárman megszabadultak a bugyijuktól, s az ózdi hős élt is a kínálkozó lehetőséggel. – Úriember nem dicsekszik ilyesmivel – hárította el a kommentálás lehetőségét a Borsnak Majoros Péter. – A csajok bírnak engem, ennek titka pedig mindössze az, hogy sosem akartam másnak látszani, mint [...]
2010. 09. 17. 07:43
Michael O’Leary, a légitársaság vezetője meghökkentő kijelentésekre ragadtatta magát. Legutóbbi ötlete az, hogy a pilótákon kellene spórolni, mert a mai modern gépek vezetéséhez már nem kell két ember, mint az ’50-es években. Szerinte elég egyetlen kapitány a botkormány mögé, a másodpilóta pedig mehetne üdítőket felszolgálni. O’Leary eddigi legjobb húzása az volt, amikor az egyik sajtótájékoztatón [...]
2010. 09. 17. 07:35
A 49 éves színész kényelmetlenül érzi magát a fegyverek közelében, annak ellenére, hogy munkája és gyermekkora révén már többször került kapcsolatba ilyen tárgyakkal – írja a FemaleFirst. „Van valami ijesztő a fegyverekben. Megtanultam, hogyan kell bánni a fegyverekkel, de még mindig félek tőlük” – nyilatkozta Clooney. A színész azt is elárulta, hogy a fegyverekkel ellentétben [...]
2010. 09. 17. 07:11
Olvasói sztorik