Szórakozás

Meghalt Mel Gibson kislányának dajkája

Fontos tanú esett ki a sorból Mel Gibson ügyében. Ez a személy nem más, mint Oksanával közös kislányuk, Lucia dajkája.

A latin-amerikai asszony jó ideje küzdött végső stádiumban levő rákjával, de a szervezete feladta a küzdelmet. Ennél azonban jelen esetben fontosabb tény, hogy az asszony szemtanúja volt Mel számtalan dühkitörésének.

Egy ízben Oksana elvitte 12 éves fiát annak kosármeccsére, és a kislányt a dada felügyeletére hagyta. Mikor Mel hazaérve ezt megtudta, törni-zúzni kezdett, és üvöltött. A dada annyira megijedt tőle, hogy az egyik hálószobába zárkózott a kislánnyal, és állítólag hallotta is, ahogy Mel valakit telefonon fenyeget.

Mindazonáltal még azelőtt felmondta munkaviszonyát, hogy a nevezetes bántalmazások januárban megtörténtek volna, és soha nem bocsátott írásos vallomást a rendőrség rendelkezésére. Minden ok megvan azonban arra, hogy az asszony félelemből hallgatott: Mel ugyanis rendszeresen fenyegette, hogy feljelenti a hatóságoknál (mivel az asszony illegálisan tartózkodott az országban).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik