Magyarországon nincs nagy múltja a teleevangelizmusnak. Noha az ATV-n rendszeresen láthatók a Hit Gyülekezetének interaktív, ünnepi istentiszteletei, a formátum nem ragadt meg úgy, olyan formában a magyar tévés kultúrában, mint például Amerikában, ahol e sajátos műfaj köré egész iparág épült.
Míg hazánkban a late-night show-kat is változó sikerrel próbálják átültetni az amerikai televíziózásból, talán nem véletlen, hogy főműsoridős keresztény show-val sem próbálkoznak a műsorszerkesztők. Jim Bakker és Tammy Faye ötletéből viszont pontosan ez született meg a hetvenes években: egy Amerikában oly népszerű, popkulturális műsorformátumot, a The Tonight Show-t keresztényesítették – páratlan módon.
Dicsérd az Urat!
A házaspár korai életszakasza nyilvánvalóan kevésbé érdekes, mint amilyen a tévés sikerük idejében volt, de néhány pontban összefoglaljuk, hogyan jutottak el az 1961-es frigyükig:
- Bakker és Faye is egy minneapolisi vallási főiskolára jártak, ott ismerkedtek meg 1960-ban.
- Egy évvel később egybe is keltek.
- A főiskolát otthagyták, hogy vándorevangelistákká váljanak. Persze az sem volt mellékes, hogy a főiskolán nem engedélyezték, hogy házas emberek járjanak az órákra.
A hatvanas évek közepén leszerződtek egy keresztény médiatartalmakat gyártó céghez (CBN – Christian Broadcasting Network), ahol akkoriban a csatornán futó műsorok az ezres nézőszámot is alig-alig érték el. Bakkerék varieté jellegű show készítésébe fogtak, bábokkal színesítették azt, hogy minden korosztályt a tévé elé szegezzenek. Hamar népszerűvé váltak, a CBN tulajdonosa pedig meglátta Bakkerben a lehetőséget, így a kezükbe adott egy saját talkshow-t. Elképesztő siker lett belőle, a nézők nem voltak restek 100 dolláros csekkeket küldeni azért, hogy Bakker beszéljen, amennyit tud – lehetőleg az Úr nevében.
A nézők azonosulni tudtak a férfival, aki szegény családból érkezett, egy isteni jel pedig mindent megváltoztatott az életében – legalábbis a sztorija erre épült. A szóban forgó jel egy állítólagos baleset volt: 16 évesen az unokatestvérével autóztak, mikor elgázoltak egy gyereket. Bakker akkor megfogadta, amennyiben a sértett felépül, ő az Istennek fogja szentelni az életét. A Washington Post azt írja, Bakker barátai nem igazán emlékeznek erre a „csodálatos, drámai” megtérésre, abban viszont van egyetértés, hogy a férfi sokszor hangoztatta, a tévés hittérítésben nagy erő lakozik.
Idővel kinőtték a CBN-t: egy rövid, másik hálózatnál ejtett kitérő után Bakkerék úgy érezték, saját kezükbe kell venniük a sorsukat, mert a piac kegyetlen, pénzéhes, és a rivalizálás megöl mindent. Megalapították a The PTL Club című műsort – a PTL mozaikszó, a „Praise the Lord”, azaz a „Dicsérjétek az Urat!” felszólítás rövidítése volt. A zenés-monológos igehirdetés hamarosan Bakkerék saját televíziós hálózatán (PTL Satellite Network) folytatódott, ami más típusú vallási műsoroknak is helyet adott, de a főszereplőkről persze nem terelte el a figyelmet. Hogy saját vállalkozásuknak biztos anyagi hátteret teremtsenek, arra kérték a tévénézőket, havidíjjal kötelezzék el magukat a műsor mellett. Úgynevezett klubtagokat gyűjtöttek.
„Ahelyett, hogy reklámoknak adtunk volna helyet, azt kértük a nézőktől, pénz fejében váljanak klubtagokká. Volt egy kasszánk, amiben időnként már annyi pénz volt, hogy annyit elképzelni sem lehet. Nem sejtettük, hogy ennek vége lesz egyszer” – ezt már egy korábbi PTL-tévés alkalmazott nyilatkozta. Bakker egy interjúban magasztos szerepéről így beszélt: „Ugyan a Bibliában ez nem szerepel, de a lelki ajándékom az a nézőknek, hogy tévés talkshow-műsorvezető vagyok. Ezt Isten mondta nekem.”
A tévés hittérítő páros a beküldött alamizsnáért imákat, áldást adott vissza, azt sugallva: hasonlóan jó életük lehet a nézőknek, mint nekik. A csúcson 13 millió nézőt tudtak naponta a képernyők elé ültetni – írja a New York Times.
A pénzt nemcsak költötték, Bakkernek másfajta tervek is voltak a fejében: a Disneyland mintájára keresztény üdülőhelyet akart építtetni, ahová a hívek járhatnak imádkozni, pihenni, tanulni – ehhez elengedhetetlennek hitte a vízipark felhúzását és az élőben adott gospel-koncerteket. Bakkert mindig is lenyűgözte Walt Disney, folyton a keresztény Disneyland víziójáról beszélt. Az ötmilliárd dolláros vízióhoz támogatók kellettek, és miután szerencsésen összegyűjtötték a pénzt, 2300 hektáros földet vásároltak, ahol elkezdhetett épülni az ötszáz szobás szálloda- és víziparkkomplexum. Saját költségvetésükből 200 millió dollárral finanszírozták meg az élménypark felhúzását: ez a Heritage USA nevet kapta, évente 4,9 millió látogatóval az USA harmadik legnagyobb szórakoztató komplexumának számított akkoriban.
A tévénézők is hozzájárultak ehhez: ezerdolláros adományért cserébe kaptak évente három napot, amit eltölthettek a Bakker-birodalomban. Csakhogy a vezetés túl sok hívőtől fogadta el a tetemes összegű támogatást, a szállodai szobák száma pedig nem volt ezzel összhangban. Az ABC News szerint közel 66 ezer embernek ígérték be az épüléskor az évi három napot, jócskán túllendülve a 100 százalékos szállodai kapacitáson.
50 százalékban LMBTQ-ikon
1985-ben különleges interjú jelent meg a PTL-en: két hónappal azután, hogy Ronald Reagan amerikai elnök először beszélt AIDS-ről a tévében, a PTL-en Tammy Faye-hez műholdas híváson keresztül kapcsoltak egy HIV-beteg, meleg férfit, aki személyes történetét mesélhette el (azért nem látogatott a helyszínre, mert féltették az egészségét, bár az interjúalany visszaemlékezése szerint a valóság inkább az volt, hogy a stáb nagyobb része félt tőle). Faye arra kérte a Steve Pieters nevű férfit, hogy a homoszexualitásáról is mondjon ezt-azt, továbbá ne gondolkodjon arról úgy, mint amit szégyellnie kellene, bátran meséljen a tévénézőknek.
Milyen szomorú, hogy mi, keresztények azt feltételezzük, hogy képesek vagyunk mindenkit szeretni, miközben annyira félünk egy AIDS-betegtől, hogy nem megyünk oda hozzájuk, nem karoljuk át őket, és nem mondjuk el nekik, hogy törődünk velük. (…) Nem számít, mi történik egy fiatallal az életében, továbbra is a te fiad, a te lányod, ha szülő vagy. Anyaként, apaként fontos, hogy mindenkit egyformán szeressünk.
A nyolcvanas évek közepén ez amiatt számított rendhagyó jelenetnek egy keresztény tévében, mert a hívők Istentől távolálló dolognak tartották a homoszexualitást, az AIDS-ről pedig úgy gondolkodtak: kezet fogni, megölelni sem szabad a beteget, a végén még ők is elkapják a kórt. És bizony Amerikában az AIDS-ről – bár a betegség a tetőfokán volt – a kormány is alig-alig beszélt.
Tammy Faye nem ehhez a csoporthoz tartozott: az evangelizáció egyre konzervatívabbá vált Amerika-szerte, ő ugyanakkor nyitott az LMBTQ-közösség felé. Pozíciójában (tévés hittérítő, keresztény igét hirdető személy) skandalumnak számított ennek egyáltalán műsoridőt szentelni – Bakker állítólag zabos is volt emiatt, féltette az adományokat a felbőszült nézőktől: „Szerintem sok közös vonásom van a melegekkel: ahogy őket kigúnyolják, lenézik, félreértik, azzal azonosulni tudok. Tudtam, hogy az interjú milyen hatással lesz a meleg közösségre: hittem, hogy az emlékükbe vésődik. Érezték, hogy mi elfogadjuk őket” – idézte vissza Faye egy későbbi interjúban.
Faye számos kritikát kapott a beszélgetés után: míg egyesek a túl intim kérdéseit (arról kérdezte a férfit, szexelt-e már nőkkel) kifogásolták, mások azt rótták fel, ezzel a húzással is csak újabb támogató csoportot akarnak megnyerni – az LMBTQ-közösséget.
2000-ben készült egy dokumentumfilm Bakkerékről, amiben jelentős szerepet kapott Tammy Faye meleg közösséghez való viszonya. Mikor a szóban forgó alkotást bemutatták, az azonos neműek házasságának még nem voltak adottak a jogi feltételi Amerikában, és en bloc a homoszexuális megítélése is minimum problémásnak számított az ország legtöbb államában. Tammy Faye-t a premierkor kérdezték a melegjogokról:
Mindannyian emberek vagyunk, akik ugyanúgy porból születtünk, és Isten nem teremtett semmiféle szemetet.
Egy már-már klasszikus bukástörténet
A nyolcvanas években Bakkerék túlságosan is fényűző életet éltek: ültek egy több millió dollárt érő birodalom tetején, noha a pazar életmódjuk közel sem tükrözte azt a fajta keresztény puritánságot, ami a földi javakat nem értékeli sokra. Tammy Faye-hez mindig is hozzátartozott a nagyon erős smink, az élénk rúzsok használata, ám a vásárlásmániája volt az, ami leginkább felkeltette az amerikai bulvársajtó figyelmét (Faye ekkor már kőkemény gyógyszerfüggő is volt, külön tévéinterjúban beszéltek erről a PTL-tévében).
A vásárlás olcsóbb a pszichiáternél, remélem, a mennyben lesz pláza, ahol korlátlanul költhetünk a hitelkártyánkkal.
A költekezéses ügyek azonban elhalványultak 1987-re: egy korábbi titkárnőjük, Jessica Hahn megvádolta Jim Bakkert, hogy megerőszakolta őt. Bakker ekkora már 279 ezer dollárt vett ki a PTL kasszájából, amivel a nőt évekig elhallgattatta.
Ezzel párhuzamosan újabb csontvázak kezdtek kihullani a szekrényből, miután a hatóságok vizsgálni kezdték a PTL működését: Bakker rosszul kezelte a pénzügyi alapot, a PTL-t az összeomlásig kizsigerelték. Az utolsó hónapokban a négymilliós bevételekhez hétmilliós költések társultak. A titkárnőügy és a pénzügyi nyomozás miatt Bakker lépésre szánta el magát: a PTL vezetését átadta egy másik, jól ismert tévés hittérítőnek, Jerry Falwellnek. Arra kérte, irányítsa ő a cégüket addig, míg a lefizetési, megcsalási botrány el nem csendesedik. Az eladósodással azonban kvázi lehetetlen volt mit kezdeni. Falwell ráadásul sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Bakker alkalmatlan a cég vezetésére, titokban meleg viszonyai vannak, Tammy Faye pedig túl anyagias.
John Wigger történész 2017-ben – például bírósági dokumentumokra támaszkodva – könyvet írt a házaspár bukásáról PTL: The Rise and Fall of Jim and Tammy Faye Bakker’s Evangelical Empire címmel. A könyvben részletekbe menően ír arról, hogy Bakker titkárnőjével folytatott viszonya csak a jéghegy csúcsát jelentette egyéb botrányai mellett, amik nem kerültek felszínre. A tévés hittérítőnek legalább hat férfi alkalmazottjával volt szexuális kapcsolata a műsor alatt, Bakker legtöbbször a pozícióját használta fel ezek leplezéséhez. Vélhetően felesége sem volt szent életű a történetben: róla azt pletykálták, egy zenésszel tört házasságot.
Bakker és Tammy Faye műsorának befellegzett, elvesztették hitelességüket. Később Ted Koppel műsorában adtak híveik, nézőik bocsánatáért esdeklő interjút: ebben számos állítást tagadtak, például Bakker meleg kapcsolatait. Mindeközben a zaklatott titkárnő is reflektorfénybe került, ő később szerepelt a Playboy-ban, több late-night show vendége volt, még az Egy rém rendes családban is vállalt epizódszerepet, ahol Ed O’Neill karakterét kellett elcsábítania – lényegében celebizálódott.
Bakker nem menekülhetett a törvény elől: rács mögé kellett vonulnia. 1988-ban elítélték több mint húsz rendbeli csalás miatt, feleségét azonban nem vádolták meg semmivel.
A nyolcvanas évek elején vásároltak egy nyaralót Floridában, amiben csak a függönyök és az ágytakarók 40 ezer dollárt kóstáltak – megérte, három hetet töltöttek ott mindösszesen. A nagy költekezések mellett megszorításokat is alkalmaztak a PTL-nél, írja Wigger: „1985 novemberétől 1986 februárjáig a PTL 283 embert bocsátott el, ami éves szinten 3,6 millió dollár megtakarítást jelentett. Jim Bakker teljes kompenzációja 1985-ben és 1986-ban 3,9 millió dollár volt”.
45 év börtönre ítélték, 500 ezer dollár pénzbüntetést kellett megfizetnie. Később nyolc évre csökkentették a büntetést, 1994-ben feltételesen szabadlábra helyezték. Míg Bakker a börtönben csücsült – bár kezdetben még kiállt mellette –, a felesége válókeresetet nyújtott be. A nő egyébként nem sokkal később hozzáment egy vállalkozóhoz, akit a sors fintoraként évekkel később szintén börtönbüntetésre ítéltek csalás miatt.
Tammy Faye számos tévéműsorban vállalt szerepet, bár a hívők körében érezhetően megtört a rajongás iránta. 1996-ban bejelentette, hogy vastagbélrákkal küzd, 2005-ben a tüdejére is átterjedt a kór, 2007-ben meghalt. Bakker ma is él, újranősült, saját műsora lett The Jim Bakker Show címmel, amit második nejével közösen vezetett. Életükről készült egy film, amiben Jessica Chastain alakítja a nőt, Andrew Garfield a férfit – előbbit Oscar-díjjal jutalmazták ezért.
