Szórakozás

Osváth Zsolt külföldre költözne párjával, ha itthon nem tudnak gyereket örökbe fogadni

A hvg.hu szólaltatta meg Osváth Zsoltot, miután az országgyűlési választásokat követően az influenszer arról beszélt, a politikai szerepvállalását háttérbe szorítja.

Kapcsolódó
Osváth Zsolt: A politikai szerepvállalásomat ebben a formájában befejezem
Szeretne addig az országban maradni, ameddig csak tud, de a párjával már tervezik a külföldi életüket.

Osváth szerint annak, hogy párjával esetleg külföldre költöznek, pont annyi esélye van, mint bárki másnál.

Szeretik ezt túlfújni, pedig nincs ebben semmi dráma. Ezt attól tesszük függővé, hogy itthon meg tudjuk-e valósítani az álmainkat. Beadjuk az örökbe fogadás iránti kérelmünket, a párommal összekötjük az életünket hivatalos formában. Ha sikerül itt családot alapítanunk, akkor én magyar emberként, magyar érzelműként itthon szeretnék maradni. Ez egy jó lakmuszpapír lesz. Ha 15 év múlva még itt vagyunk, akkor az azt jelenti, hogy a Fidesz jól csinálta, amit csinált

– fogalmazott, hozzátéve, korábban már tervezték az örökbe fogadást, el is indították volna a folyamatot, de meghoztak egy törvényt, mely kimondta, egyedülálló szülők csak miniszteri ellenjegyzéssel fogadhatnak örökbe.

A kormány részéről nem is rejtették véka alá, hogy ez azért van, hogy a melegek számára bezárják a kiskaput. Benne vagyunk egy Facebook-csoportban, ahol sok olyan szivárványcsalád van, akik azóta nem jártak sikerrel. Sokunkat már a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól lebeszélnek az örökbe fogadásról, mert nem akarják, hogy csalódjunk a visszautasításkor. Azt javasolják, hogy ne is kezdjünk bele. Velünk is ez történt, egy szociális tanácsadó mondta azt, hogy ismeri a lelkivilágunkat, ne kezdjünk el reménykedni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik