Szórakozás

Tom Cruise 15 éve őrült meg Oprah műsorában, és ez csak a kezdet volt

Az elmúlt tizenöt évben őrült kaszkadőrmutatványai és a szcientológia iránt mutatott lelkesedése miatt cikkezett leginkább a bulvársajtó Tom Cruise-ról. Nem véletlenül: vallási fanatizmusa miatt egy időben úgy tűnt, teljesen kettétört hollywoodi karrierje, ám a színész megfontoltan visszaépítette az imázsát azzal, hogy a filmforgatásokon is hasonló őrültségeket csinált, mint magánéletében – ezért is mászta meg például a Burdzs Kalifát kaszkadőr nélkül. Tizenöt éve történt az a bizonyos kanapéra ugrás, ami majdnem a hollywoodi csillagjába került.

Kevés interjút adott, de Oprah műsorába elment

2005-ben járunk, Tom Cruise épp visszaépíti magát Hollywoodba: a Különvélemény, Az utolsó szamuráj és a Collateral – A halál záloga című filmek után a színész elvállalta Steven Spielberg idegenekről szóló sci-fijének főszerepét. Ez volt a százharminc millió dollárból forgatott Világok harca, ami Orson Welles rádiójátéka alapján készült el, és baromi sok látványos CGI-effektussal támadt a nézőire. Nem volt mindenki elájulva az ufós akciózástól, de a mozi csak összekapart majdnem hatszáz millió dollárt világszerte. És Cruise fürödhetett a dicsőségben, miután eljátszotta a világmegmentő patrióta Ray Ferrier karakterét, aki úgy győzi le a (természetesen rossz szándékú) idegeneket, hogy közben cuki kislányát, az akkori egyik legnagyobb gyereksztárt, Dakota Fanninget is megmenti mindentől.

Fanninggel a Világok harca egyik jelenetében. Fotó: Archives Du 7Eme Art / Photo12 Via AFP

Jó nagy promót kapott a film, de ebben más is közrejátszott:

a színész elkezdett randizgatni Katie Holmesszal,

akit akkor a legtöbben még mindig a Dawson és a haverok sorozatból ismertek. A korábban a világ legszexibb férfijának is megválasztott Cruise magánélete mindig érdekelte a sajtót, tekintve, hogy állítólagos fel nem vállalt homoszexualitásáról is havi szinten pletykáltak a lapok – ahogy a popkultúra is, aminek részeként a South Park és a Family Guy rendre viccet csinált ebből.

A kapcsolat ténye mindent megváltoztatott: Holmes világszintű médiafigyelmet kapott, amit egy hónappal a kapcsolat hivatalos felvállalása után Oprah Winfrey talkshow-jában a lehető legkellemetlenebb módon is átélhetett. A magának korábban krumplis zsákból ruhákat varró Oprah tökéletes alanynak látta Cruise-t, hogy elhívja a műsorába, hiszen a színész nagyon ritkán ment bele főműsoridős tévés beszélgetésekbe. A műsorvezető tudta, hogy mekkora csali lesz a közönségnek a páros, hiszen Holmes egy korábbi interjúban elmondta, tinédzserként arról álmodozott, hogy Cruise-hoz megy majd feleségül.

Ez pedig mindenkit a képernyők elé szegezett.

Mikor tíz eszpresszóra még energiaitalt iszol

Alig egy hónappal azután, hogy 2005 áprilisában Cruise és Holmes felvállalta a kapcsolatát (és a keresztneveik miatt a sajtó és a rajongók büntetésnek beillően TomKatnek kezdték őket nevezni), Cruise ellátogatott Oprah műsorába. Már a felkonferálásnál érezni lehetett, hogy itt valami szürreális fog következni, mert a stúdió közönsége már „az épületben van” mondattól extázisba került: a nők könnyezve sikítoztak ezt meghallva, majd egymást ölelgették.

Mindenki arra gondolt, hogy a Világok harca promotálása várható mindkét fél részéről. Ehhez képest a műsor után senki nem akart már a filmről beszélni, ugyanis Oprah belefutott abba, ami elkerülhetetlen volt: rákérdezett Katie Holmesra, ezután pedig elszabadult a pokol.

Itt egy rövidebb összefoglaló arról, hogyan ecsetelte Cruise, mennyire szerelmes Holmesba:

A nonverbális kommunikáció szempontjából is érdekes, amit a színész művelt: már a stúdióba beérkezéskor megragadta Oprah vállát két kézzel, hogy megrázza picit, erre a műsorvezető nem is számított. Cruise teátrális gesztusokkal nyomta végig a közel harmincperces interjút, olyan volt, mint aki tíz eszpresszót lehúzott egymás után, és emiatt nem bír mit kezdeni az energiáival. Többször elkapta Oprah kezeit, megpróbálva lenyomni őt, mintha csak egy különös szkanderversenyen lennének. Oprah profi műsorvezetőként jól kezelte a helyzetet, próbálta terelgetni Cruise-t, ahogy csak lehet, de egy ponton már mindössze annyit tudott mondani:

Ez kész, elvesztettük ezt a fiút. Megőrült teljesen.

Számokban így nézett ki a Cruise harminc perce:

  • ötször borult térdre, hogy kifejezze, mennyire örül,
  • háromszor ragadta meg Oprah kezét izgatottságában,
  • egyszer pedig felugrott a kanapéra.

Végül a műsorvezető kibökte, hogy ha Holmes itt van a stúdió épületében, akár be is jöhetne. Holmes viszont nagyon nem akart, de Cruise volt olyan extrovertált, hogy utánaszaladt az öltözők környékére, és erőteljes noszogatást alkalmazva betologatta a közönség elé. A közjátékot ezzel zárták, Katie Holmes pedig megtudta, mit jelent majd, ha összeházasodik Tom Cruise-zal (ami egy évvel ezután meg is történt).

Oprah később így beszélt az esetről:

Nem gondoltam, hogy ilyen hahotázós dologgá válik ez az egész. Szerintem ez csak egy boldog férfi reakciója volt, minden nő örülne annak, ha a pasija felugrik a kanapéra, miközben így beszél róla. De ezt a jelenetet kifigurázni nagyon-nagyon unfair volt

– utalt a médiavisszhangra a műsorvezető, nem beszélve az egy évvel későbbi paródiára, amit a Horrorra akadva negyedik része mutatott be.

Ebben Cruise és Oprah beszélgetését erősen kisarkították, totális idiótának beállítva a színészt.

A 2006-os Horrorra akadva 4. utolsó jelenete. Fotó: Archives Du 7Eme Art / Photo12 Via AFP

Mi jött ezután?

Azon túl, hogy Katie Holmes ekkoriban lépett be a szcientológiai egyházba, Cruise karrierje eléggé megroggyant. Még abban az évben ellátogatott a Today show-ba, ahol az antidepresszánsok használatáról tartott kiselőadást a műsorvezetőnek. A szcientológiai egyház elutasít minden tudatmódosító szert, épp ezért kötött bele korábban Brooke Shieldsbe is a színész, mert a nő antidepresszánsokat szedett a szülése után. Mindenesetre a reggeli műsorban kioktatta a házigazda Matt Lauert, aki a Ritalin nevű gyógyszerről azt merte mondani, nem minden esetben rossz a használata.

Matt, Matt, Matt. Azt sem tudod, mi az a Ritalin. Ha elkezdesz kémiai anyagokról beszélni, olvass kutatásokat a témában, elemezd őket, ahogy én tettem. Oké? Menj, és nézz utána ezeknek az orvosi teszteknek, az kevés, hogy te ismersz olyanokat, akiknek jó volt. Legyél már felelősségteljesebb!

2006-ban aztán kijött a Mission Impossible harmadik része, ami a bevételeket tekintve a leggyengébb epizód lett a franchise történetében. A filmek mögött álló Paramount Pictures egyszerűen kidobta Cruise-t emiatt, szerintük nem fért bele, hogy Oprah kanapéján ugrált, és a szcientológiával haknizik mindenfelé, miközben a filmjei nem termelnek úgy, ahogy kellene. Két évvel később egy YouTube-videóban tűnt fel, ahol ismét a vallásról beszélt, az anyag pedig rohamtempóban végigszaladt a neten, temérdek paródia is született erről.

Cruise erősen próbálkozott, hogy visszaszerezze helyét a hollywoodi nagyágyúk között, a Trópusi viharban vállalt rövidke szerepe jó irányba tolta őt, ezzel visszaédesgetve magát a Paramount-hoz. Néhány fogyaszthatóbb popcornmozit követően visszatalált a Mission Impossible-sorozathoz, és igyekezett teljesen újradefiniálni a magáról alkotott képet.

Mivel az őrület határán mozgott a magánéletében, senkit nem lepett meg, hogy hasonló dolgokat kezdett a filmforgatásokon is csinálni. Ráadásul ez tudatos volt, branddé alakította azt, hogy nem olyan, mint azt a hollywoodi színészektől elvárják.

Dublőr nélkül mászott fel a Burdzs Kalifára, később egy felszálló repülőgép oldalán kapaszkodva forgatott, majd helikoptert is megtanult vezetni, nem beszélve arról, hogy addig edzett, amíg képes lett öt percig egyetlen levegővétellel a víz alatt maradni. És ezek a dolgok bejöttek neki, figyelmet generáltak a legtöbb nagy filmje körül az elmúlt években, amelyek közül anyagilag csak a Mission Impossible-ök (a Fantom protokoll, a Titkos nemzet és az Utóhatástudtak kiemelkedni.

Az Oprah Winfrey Show-ban látott nagy szerelem pedig odáig jutott, hogy Cruise állítólag lassan hét éve nem is láthatta a Holmestól született lányát, mert a szcientológiai egyház nem engedi neki.

Kiemelt kép: giphy.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik