Szórakozás

Fából faragott kulcsokkal szökött meg Dél-Afrika legszigorúbb börtönéből

Tim Jenkint Mandela-hívő politikai aktivistaként fegyházbüntetésre ítélték Dél-Afrikában a hetvenes években, mikor arrafelé javában borzongatott az apartheid politika. Ám a fegyházból megszökött, miután fából kulcsokat fabrikált az őrök szeme előtt. Élményeiből könyvet írt, amit most filmesítettek meg, és amiben az újjászületni látszó/akaró Daniel Radcliffe játssza a főszerepet.

Ember nem próbált még úgy kitörni skatulyából, mint a Harry Potter-filmsorozat főszerepével világhírnevet szerző Daniel Radcliffe. A varázslós filmek után alkoholproblémákkal küzdő színész az utóbbi években széles skálán mozgott a szerepeket illetően: elveszett már dzsungelben; pisztolyt szögeltek a kezére, hogy úgy lője le az életére törő rossz arcokat; mostanság pedig egy nagyon szigorú börtönből kellett megszöknie. Legújabb szerepeit alaposan megválogatja a még mindig csak harminc éves színész, több igaz történeten alapuló filmben is játszott – pont ilyen vadonatúj börtönös mozija, a Menekülés Pretoriából is.

De kicsoda Jenkin, és miért érzi úgy Radcliffe, hogy ilyen szerepek kellenek az újjászületéséhez?

Szórólap osztogatásért tizenkét év

Jenkin Dél-Afrikában született 1948-ban, pont egy évvel azelőtt, hogy az országban hatalomra került a búr Nemzeti Párt, ami az apartheid politikával kívánta megvetni tekintélyét az országban. Ez lényegében egy szegregációs politika volt, ami a társadalom minden szintjén érződött: a faji elkülönítés jellemzett mindent, fehérek kezében volt a hatalom, a színes bőrű afrikaiakat pedig igyekezték teljesen elnyomni. Az ötvenes években már olyan törvényeket hoztak, amik alapján fehér és fekete nem köthetett házasságot, a színes bőrűeknek és például ázsiaiaknak külön területen kellett élniük, és ezzel párhuzamosan majdnem minden jogtól megfosztották őket.

A hatvanas évek elején már az egész világ felfigyelt a tűrhetetlen dél-afrikai helyzetre, eközben belpolitikai harcok ütötték fel a fejüket az országban. Az apartheid elleni mozgalmak erősödtek, Jenkin is valahol ekkortájt csalatkozott a küzdelemhez, olvasható Inside Out: Escape from Pretoria Central Prison című könyvében. Huszonévesen a fokvárosi egyetemre járt, itt találkozott egy szociológia órán Stephen Lee-vel (akivel később együtt börtönözték be). Mindketten elutasították az apartheidet, beléptek az Afrikai Nemzeti Kongresszusba (továbbiakban ANK), majd kijutottak Londonba, hogy ott próbáljanak változásokat kieszközölni az afrikai helyzet miatt.

Videók a témában:

A hetvenes évek közepén visszatértek Fokvárosba, kibéreltek egy lakást, és írógépet, valamint sokszorosítót vásároltak, így kezdtek propagandaellenes szórólapokat gyártani az elnyomásban. Jenkin technikai érzéke hamar előjött: kvázi szórólapbombát készített, ami kisebb robbanás után szétszórta az utcán a papírokat. A gerillaakciókat Fokvárosban és Johannesburgban is sikeresen megoldották, később egyre profibbá tették a mechanikát – Jenkin megoldotta, hogy távolról is fel lehessen robbantani a szatyrokat, amikbe a szórólapokat belepakolták.

Ezek egyben ideológiai bombák is voltak. Abban az értelemben bombák, hogy időzítő volt rajtuk, de ártalmatlanok voltak, hiszen kisebb zajjal szétszórták a papírokat a levegőben. Akkoriban nem állhattunk ki az utcára az ANK nevében osztogatni ezeket, mert egyből bebörtönöztek volna. Terroristáknak és kommunistáknak neveztek minket, csak mert egy szerintük tiltott szervezet nevében próbáltunk az elnyomás ellen tenni valamit

mesélte Jenkin egy pár évvel ezelőtti interjúban. A munkásságukra felfigyeltek a hatóságok, elkezdték megfigyelni őket, olykor Londonig követték a párost. 1978 márciusában szintén levélbombát akartak robbantani, de a hatóságok rajtuk ütöttek a szórólapokat előállító rejtekükön. A fokvárosi bíróságon elítélték őket, Jenkin tizenkét, Lee pedig nyolc évet kapott „tiltott szervezet nevében végzett szórólapgyártás és -terjesztés” vádjával.

A dél-afrikai Alcatrazból is kijutottak

A letartóztatásunk utáni első napon megfogadtuk Stephennel, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy valahogy kijussunk az őrizet alól. Még a tárgyalás előtt sikerült megszereznünk egy példányt a Pillangó című könyvből, ami inspirációt adott nekünk a helyes pszichológiai hozzáálláshoz

– fogalmazott Jenkin a már említett interjúban. A Pretoriába szállították őket, ami a legszigorúbb dél-afrikai börtönnek számított akkoriban. A National Geographic néhány éve dokumentumfilmet készített a történetről, ebben az érintettek részletesen elmondták a szökés napjáig történő felkészülésüket. A körülmények nem sok reményt adtak nekik, már konkrétan a börtön udvarán egy hatméteres rács állt, aminek a tetején szögesdrót volt. Ha át is jutottak volna ezen, folyamatosan ébren lévő fegyveres őrök álltak az épület tetején, lent pedig kutyákkal védték a biztonságot.

Jenkin a dokuban elmesélte, hogy miután bezárták őket egy sötét cellába, a gondolkodáson és a fókuszáláson kívül más dolga amúgy sem volt, így elkezdte tanulmányozni a zárat. Nem volt betörő, de néhányszor otthon kellett ajtót javítania, így nagyjából tisztában volt azzal, hogyan működnek ezek a szerkezetek. De mivel nem tudta, hogyan is néz ki belülről saját cellájának zárja, sőt azt sem, milyen kulcs illik bele, kezdetnek egy papírdarabot dugott a lyukba, és megmérte, milyen annak mélysége.

Szerencséjük is volt, mert a börtön asztalos műhelyében kaptak feladatokat, ahol Jenkinnek őrült ötlete támadt: fából akart kulcsot faragni, ez volt az egyetlen esély, hogy maguktól kijussanak a börtönből. Lee úgy fogalmazott, „tudta, hogy Jenkin jó az ilyesmiben, de kétségei voltak arról, hogy egy fadarab miként tud egy vasajtót sérülés nélkül kinyitni”. Az első műhelyben töltött hét alatt készített egy rakatnyi kulcsot, amíg az őrök nem figyeltek, de újabb gond akadt: valahogy ki kellett hozni azokat a műhelyből. Így Jenkin a saját kávéstermoszába beleragasztotta azokat, hogy ellenőrzéskor ne potyogjanak ki abból. Éjjelente, a cellájában farigcsált tovább, mígnem tökéletesen beleillesztette a fakulcsot a zárba.

Miután sikerült kinyitnom a cellám rácsból készült ajtaját, akadt egy kis gond, ugyanis egy másik ajtó elválasztott a folyosótól, ami masszív fémből volt, belülről pedig nem volt kulcslyuk, szóval csak kívülről lehetett kinyitni. De legalább volt egy apró ablak a cellámon, ami a folyosóra nézett, csak hát lehetetlen volt elérni a kulcslyukat

– emlékezett vissza Jenkin, aki végül partvisnyélből készített egy meghosszabbított kezet magának, amivel elérte a zárat. Erre egy kis famunkával ráerősítette az előzőleg fabrikált kulcsot, amit 360 fokban forgatni is képes volt.

A NG dokumentumfilmjében látható rekreált kulcs. Fotó: YouTube.com/TimJenkin

Hosszú éjszakákon át próbálkozott, hogy megtalálja a kulcslyukat, ami végül sikerült, csakhogy az eszköz nem fordult el a zárban. Így faragni kellett rajta látatlanban. Szerencsére a puha fával könnyű volt dolgozni, mert a fém szerkezet nyomokat hagyott rajta támpontként. Két hónap után Jenkin ezt is kinyitotta. A folyosójuk végén található ajtóval szerencséjük volt, ugyanaz a kulcs passzolt bele, mint a személyes zárkáikhoz. De még mindig nem volt ötlet, onnan hogyan tovább, Lee emiatt fogorvoshoz vitette magát, így feltérképezve az utat. „Kiderült, hogy összesen tíz ajtó volt köztünk és a szabadság közt” – mesélte. Ekkor egy harmadik rab, Alex Moumbaris csatlakozott hozzájuk. Sok-sok feltérképezett nap után a szökés mellett döntöttek, előtte néhány civil ruhát is elloptak a mosodából (nagyobb részt az őröktől), hogy az ajtókon túljutva majd abban észrevétlenül kisétálnak.

A szökés estéjén átrágták magukat mind a kilenc ajtón, azonban a tizediknél (ami egy sima udvarra vezető bejárati ajtó volt) megállt a tudomány: egyetlen kulcs sem működött. Már majdnem feladták, mikor Moumbaris erővel széttörte a zárat, és egyszerűen kisétáltak a börtönből pont ott, ahol az őrök távoztak munka után.

A fejünket lehajtva kisétáltunk. Az őrök nem gondoltak semmire, három civilt láttak, akik munkások lehettek a börtön felújítása alatt álló részlegéből

– emlékezett vissza Jenkin. A három fegyenc taxiba ült, majd kalandos úton, de eljutottak Londonba, folytatva a harcot az afrikai elnyomás ellen. Az országban polgárháborúk is dúltak, de 1994-ben mindennek vége lett, mikor Nelson Mandelát megválasztották a köztársaság új elnökének.

A NG dokumentumfilmjét alább nézhetitek meg:

A skatulya is börtön

Nagyjából három évvel ezelőtt röppentek fel a pletykák arról, hogy megfilmesítik a szökés történetét, amihez hamar találtak főszereplőt, méghozzá Daniel Radcliffe-t, aki minden lehetséges módon megpróbál mostanság kitörni a Harry Potter okozta skatulyából. A Variety idén februárban interjúztatta a színészt, miután a film jó kritikákkal debütált a tengerentúlon.

Megkérdezték tőle, miért vállalta a Menekülés Pretoriából főszerepét, mire úgy válaszolt:

Csak az elfuserált pszichológiai őrültsége miatt. Gondolj bele: kinyitnak cellaajtókat fakulcsokat használva úgy, hogy a legszigorúbb börtönben ülnek. És persze ott a tény, hogy ezek az emberek valami jó célért küzdöttek.

Kiderült, hogy maga Jenkin is ott volt a forgatásokon, szinte a stábbal együtt élt, eleinte féltek is amiatt, nem fog-e traumát átélni, hogy gyakorlatilag visszarakják ugyanabba a helyzetbe, amiben bő negyven éve volt. Ehhez hozzátette Radcliffe, hogy valamennyire ő is elkötelezettebb az igaz történeten alapuló munkák iránt, mert tudja, karakterei egykor valóban átélték azokat a dolgokat, amit színészként neki is meg kell értenie.

Arra is kitért, hogy a média, sőt rajongói is címkézik őt mostanában, miszerint egyre furcsább szerepeket vállal, csak azért, hogy elfeledtesse a varázslós filmekben látott játékát. „Megértem, hogy címkéznek, de semmi tudatosság nincs emögött a részemről. Vélhetően azért érzik ezt velem kapcsolatban, mert túl sokat láttak egyetlen szerepben, így ha másfajta karaktereket, filmeket kapok, nehezen értelmezik.”

Továbbá az interjúban arra is választ adott, nem akar már visszatérni Potter szerepéhez, mint mondja, „egyfelől jól megvannak nélküle is a filmek, másrészt nem akar hosszú szerződést aláírni több epizódra”. Egy másik beszélgetésben Radcliffe-et már arról faggatták, mennyire áldásos helyzet az, hogy tinédzserként pénzügy szempontból annyira megalapozta az életét, hogy mostanában olyan szerepeket vállalhat el, amilyeneket csak akar.

Így válaszolt:

Valamennyire áldás, igen. De inkább arról van szó, hogy jó megmutatni az embereknek, hogy nem csak Harry Potter vagyok. Amit csinálok, ezzel a börtönös filmmel is például, szépen illeszkedik azon törekvéseim közé, amit más színészeknél mindig is csodáltam: hogy képesek műfajról műfajra ugrálni.

Érezhetően küzd tehát azzal, hogy valahogy elfeledtesse eddigi legnagyobb szerepét, ám úgy néz ki, új filmjeivel jó úton halad: a Dzsungel című filmjében komoly fizikai akadályokat hágott át (tizennégy kilót fogyott a szerepre); a Talpig fegyverben idén jól nyitott a kritikusoknál; a Menekülés Pretoriából című filmjében is kiemelték átütő játékát; jelenleg pedig több Broadway-darabban láthatja őt a közönség.

Egyedül már csak a civil életét kellene rendeznie, hogy ne nézzék ismét hajléktalannak New Yorkban. Egy nagy akadályt már átvészelt korábban, mert masszív alkoholista volt. Úgy fest,

ha teljes megváltást nem is hoznak számára új filmjei, lassan nem csak Harry Potterről fog eszünkbe jutni az egyre kevésbé bebörtönzött Radcliffe.

Egy Broadway-előadás szerepében. Fotó: Robbie Jack/Corbis via Getty Images

Kiemelt kép: Instagram.com/escapefrompretoria

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.